Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1906

I. II. Rákóczi Ferenc. A főisk. Rákóczi-ünnepélyen 1906 okt. 29-én tartott emlékbeszéd. Tartotta: dr. Lakos Béla

királyt, kinek udvari légköre nem az ö számára való volt, hol lelke mindaddig megnyugodni nem tudott, míg a kamalduli szerzetesek magányában a vallás szent vigaszai nem enyhítették a sokat hányatott nagy lélek fájdalmát. Innen is távoznia kellett és midőn már a keresztyén uralkodók nem nyitották meg előtte országuk kapuját, befogadta a pogány, aki esküjéhez még akkor is hü maradt, midőn a császár követe háborúval fenyegette a portát, ha a fejedelmet ki nem szolgáltatja. Itt várta nem az ö, de hazája szenvedéseinek végét, mígnem a történelem legnemesebb jelleme e hosszú golgotát végig járta és a testet elhagyta a legnagyobb lélek. 171 évig idegen földben nyugodott a nemzet utolsó fejedelme és ez alatt a 171 év alatt* az utódok abban a reményben éltek, hogy ha majd az utolsó bilincs is lehullik a nemzet kezéről, akkor visszahozzák azt, akiért annyira rajongott a magyar, kinek neve a szabadság eszméjével volt összekötve. Most már itthon van a nagy halott, kinek sírja felé imával fordul a hivő magyar, mert hisz ö adta nekünk a legszebb példát a honszerelemre, amit tőle tanulhatunk meg igazán és amit soha feledni nem fogunk!