Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1903

VII. Főgimnázium

— 74 — 5. Tanulmányi ügyek. A tanítás a közoktatásügyi kormánnyal kötött szerződés értelmében az állami intézetekben érvényes tanterv szerint történt, csak a vallásoktatás s az énektanítás történt felekezeti tantervünk szerint. Igazi bibliája a tanításnak az 1899. 38.818. és az 1903. 43.381. sz. kultuszminiszteri rendelettel kiadott: „A gimnáziumi tanítás terve s a reá vonatkozó utasítások" — volt. Használatában nem a rideg betű: a benne lefektetett szellem vezetett bennünket, hogy nem az értelemnek minél több ismerettel való megterheltetése a tanítás föladata, hanem az értelemnek fokozatos fejlesztése s az önálló gondolkozásra való szoktatás. Tanítói hivatásunknak ily értelemben való felfogása szent örökség gyanánt szállt át reánk a múltból, erről beszél intézetünk közel négyszázados hagyománya, hogy az észt, mit magukkal hoznak tanítványaink, ne tompítsuk, hanem élesítsük. Az állami intézetek példájára mi is behoztuk a féléves rendszert, mert hiszen ezzel felekezeti intézeteink egyik régi intézményét állítottuk vissza. Gélszerű ez az intézkedés már azért is, mert ily módon gyakrabban kapnak értesítést a szülők gyermekeik előmeneteléről. Mi is négy ellenőrző tanácskozást tartottunk a tanév folyamán: októberben, decemberben, márciusban és májusban. Októberben hanyagság miatt összesen 282 tanulót intettünk meg és pedig egyből 109, kettőből 82. többől 91 tanulót; decemberben 245 volt a megintett tanulók száma, kik közül egyből volt megintve 114, kettőből 63, többől 68 tanuló ; márciusban 219 tanuló szolgált rá a figyelmeztetésre, egyből 94, kettőből 64, többől 61; legkevesebben voltak megintve májusban : 207-en, egyből 80, kettőből 51, többől 76-an. Maga e száraz statisztika is amellett tanúskodik, hogy a tanulóknak minél gyakrabban való figyelmeztetése nagyon üdvös dolog. Az I. félévről 524 tanuló kapott osztályzatot, kik közül mindenből jeles volt 21 = 4%; mindenből jó 83 = 16%; elégséges 229 = 44%; elégtelen 191 = 36°/ 0. Tanítványainkat nagy területről, az egész Dunántúl ref. lakosságából, a szegény fiúk közül sorozzuk ; a szegény fiú pedig csak úgy tanulhat, ha tehetsége és szorgalma van. Mindezt figyelembe véve, elmondhatjuk, hogy tanítványaink jó részében megvan a tehetség a tanulásra, ám a szorgalomról nem mondhatjuk ezt. Az évvégi vizsgálatok eredményéről másutt adunk részletesen számot, itt csak annyit jegyzíyik meg, hogy ha tanítványaink tehetségével arányban volna szorgalmuk, sokkal jobb eredménnyel számolhatnánk be. Amit nagyban társadalmi életünkben tapasztalunk, ez jellemzi kicsiben iskolai életünket is: nincs meg tanítványainkban a kellő szorgalom és kitartás, könnyen, munka nélkül, a kötelesség becsületes teljesítése nélkül akarnak sokan boldogulni, célhoz érni. Pedig, ha azt akarjuk, hogy a jövő társadalma derekabb legyen, már a tanulóval meg kell értetnünk, hogy az a valódi ember, ki kötelességét hűen és becsületesen teljesíti: nevelni kell az ifjúságot a kötelességteljesítésre! Az idő, melyben újra jelszóvá lesz, hogy: „Aki nem dolgozik, ne is egyék! . . föltartóztathatlanul közeleg, ne találja a jövő nemzedéket készületlenül. Hogy ezt megértessük az ifjúsággal, arra nézve minden tőlünk telhetőt megtettünk. Buzdítottuk őket szóval, feddéssel, ha kellett büntetést alkal-