Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1901

I. M. Tullius Cicerónak Gn. Pompejus fővezérsége ügyében tartott beszéde. Fordította Faragó János

- 33 gítja nyelvünket is. Ezt már Cicero felismerte,

1) — midőn nyíltan hirdette, — hogy Aischines és Demosthenes fordításával képezte a saját stylusát. Ujabban Schiller, Hnmbolt, Schleiermacher

2) ismerték el ugyanazt. Luther biblia-fordítása korszakot jelöl a német nyelv fejlődésének történetében; Voss Homeros fordítása a költői nyelv fejlődésére volt nagy hatással. Némelyek, mint Willamowitz, károsnak mondják ugyan e befolyást; de elismert igazság, hogy a sajátos kifejezések, szóképek, mondatalkotások egész sorát köszönheti e fordításnak a német nyelv. Mit szóljunk önmagunkról? Irodalmunk történetének nevezetes részét teszik a fordítások. Károli bibliafordítása, Szenczi Molnár Albert zsoltárai, a testőrség tagjainak, Kazinczynak és társainak fordításai korszakot alkotnak. Ki vetné szemükre, hogy szent lelkesedésükben sokszor megbotlottak? Mondhatjuk tehát, hogy a fordításra minden népnek szüksége van; nincs nép e kerek világon, ha még oly művelt is, — a melynek nem volna tanulni valója, s mely nem tanulhatna más népektől. Fordítás nélkül ez nem megy ! De hát hogyan kell fordítani? Kitenne egy könyvtárt, annyit irtak immár e kérdésről. Chateaubriand azt mondja: »Szükség nyomon követni az irót nemcsak szépségeiben, hanem hibájaiban, gondolatlanul és lankadtan szerkesztett részleteiben is; gondot kell fordítani száraz és unalmas helyeire, figyelmezni a stylre, a beszéd harmóniájára s mindarra, ami külsőképen az írót teszi.« — Talán legközelebb járunk a valósághoz, ha azt mondjuk Cauerrel, hogy a fordítónak olyan szöveget kell nyújtani, mely az olvasóra, avagy hallgatóra ugyanazon benyomást teszi, mint amilyen gondolatokat és érzelmeket azokban keltettek, akik az eredetit a szerző idejének és népének szellemében hallgatták és olvasták. Hozzátehetjük, amit Szász Károly mondott akadémiai székfoglalójában

3): »A fordításnak teljesleg ugyanazon, azaz nem kisebb és nem más gyönyörérzetet, kell költenie az olvasóban, mint amit az eredeti olvasásánál érezne, ha az nemzeti nyelve volna.« Amellett, hogy az anyanyelv sajátságaira különös tekintettel kell lenni, — meg kell őrizni az iró sajátosságát is. Homerost p. o. másként fordítjuk mint *) De opt. gen. oratorum p. V. 2) Über die verschiedenen Methoden des Übersetzens. Sämmtl. Werken III. 2. 207. I. 3) A műfordítás elveiről Budapest, Akadémia. 1859. 3