Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1901

I. M. Tullius Cicerónak Gn. Pompejus fővezérsége ügyében tartott beszéde. Fordította Faragó János

— 25 — majdnem egészen nemcsak az anyagi előnyöket, de tekintélye és hatalma sem volt; mi, kiknek ősei hajóhadakkal legyőzték Antiochus királyt és Persest s minden tengeri csatában diadalmaskodtak a karthagóiak felett, pedig ezek is nagyon ügyes és kitűnően képzett tengerészek voltak, azok, mondom, egyetlenegyszer sem bírtuk legyőzni a kalózokat; mi, kik azelőtt nemcsak Itáliát védelmeztük meg, hanem birodalmunk tekintélyével a legtávolabb eső országokban levő, összes szövetségeseinket is meg tudtuk oltalmazni, akkor, mikor Delos szigetének, mely tőlünk távol, az aegaeumi tengerben terül el, hova igyekszik mindenfelől mindenki áruszállítmányaival, mely dúsgazdag, nem nagy, fal nem veszi körül, egy cseppet se kellett félnie, azok, mondom, nemcsak tartományainkat és Itália partvidékeit s tulajdon kikötőinket voltunk kénytelenek kerülni, de még a via Appiara sem léphettünk ki; s ilyen körülmények között a római nép elöljárósága nem restelt erre a helyre lépni, melyet őseink tengeri csatákban szerzett diadalmi jelekkel s hadihajókról szedett zsákmányokkal fölékesítve hagytak ránk! XIX. A római nép, Qu. Hortensius, nem vonta kétségbe, hogy téged s elvtársaidat tiszta szándék vezetett véleményetek nyilvánításában; de ugyanez a római nép, midőn a közjó forgott szóban, mégis inkább a saját szivére hallgatott, hogysem a ti tekintélyetek előtt hajolt volna meg. így egy törvény, egy ember, egy év nemcsak ama nyomorult és szégyenletes helyzetből szabadított meg bennünket, hanem azt is kivitte, hogy végre-valahára csakugyan a világ urainak tartsanak bennünket szárazon úgy, mint tengeren. Annál nagyobb méltánytalanság az én szememben, hogy eddig akadékoskodtak, nem tudom, mit mondjak Gabinius ellen, Pompejus ellen, vagy helyesebben mindkettő ellen, hogy ne A. Gabiniust válaszszák meg Gn. Pompejus mellé alvezérül, noha ő azt hőn óhajtja. Hát az, ki azt kéri maga mellé alvezérül egy fontos háborúra, akit szeret, nem méltó rá, hogy kérését teljesítsük, mikor mások, ha a szövetségesek kifosztására s a tartományok kirablására mennek, azokat viszik el magukkal alvezérekül, akiket akarnak, vagy az, ki javaslatával visszaszerezte a római nép, sőt az egész világ nyugalmát és tekintélyét, egyáltalán nem lehet részese azon vezér és azon sereg dicsőségének, melyet a saját terve szerint s a saját felelősségére teremtett elő? Hát C. Falcidius, Qu.