Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1901

I. M. Tullius Cicerónak Gn. Pompejus fővezérsége ügyében tartott beszéde. Fordította Faragó János

- 26 — Metellus, Qu. Caelius Latinensis, Cn. Lentulus, kiket mind tisztelettel említek, amint tribunusi tisztségük letelt, mindjárt a rákövetkező esztendőben alvezérek lehettek; épen csak Gabiniussal szemben oly lelkiismeretesek, kit ezen háborúban, melyet Gabinius indítványa folytán viselünk, mikor arról a vezérről van sző, melyet általatok ő létesített, még különös kiváltság is illetne meg? Ileménylem, hogy a consulok az ő alvezérré való választását indítványozni fogják a senatusban. Ha ők vonakodnak vagy nehézségeket támasztanak, kijelentem, hogy én teszek ez iránt indítványt; és engem nem fog visszariasztani senkinek ellenkező nyilatkozata, hogy rátok támaszkodva ne oltalmazzam azt a jogot és kiváltságot, mely tőletek származik, nem is engedek másnak, csak a tribun us tiltakozásának, erre vonatkozólag azonban az a hitem, hogy épen azok, akik vele fenyegetőznek, nagyon is meg fogják majd gondolni, hogy mit szabad tenniök. Az én meggyőződésem, polgártársaim, ugyanis az, hogy a kalózháború sikereiben Gn. Pompejussal csak A. Gabinius osztozkodhatik, mivelhogy az egyik a ti hozzájárulásotokkal egy emberre bizta ama háborút, a másik meg, miután ráruházták és magára vállalta, bevégezte. XX. Hátra van még, hogy Qu. Catulus véleményéről és indítványáról szóljak. Ő, mikor azt a kérdést intézte hozzátok, hogy ha mindent nz egy Gn. Pompejusra biztok, ha neki netalán valami baja esik, kihez fordultok majd segedelemért, a tiszteletreméltó nagy lélek fényes jutalomban és elismerésben részesült, mikor mindnyájan, csaknem egyhangúlag kinyilatkoztattátok, hogy azon esetben csak hozzá folyamodnátok. Mert ő csakugyan olyan ember, hogy nincs az a fontos dolog és nehéz feladat, amit okosságával irányítani, becsületességével megoltalmazni s erélyességével bevégezni ne tudna. De épen ebben térnek el leginkább nézeteink, hogy minél bizonytalanabb s minél rövidebb az emberi élet, mig a halhatatlan istenek engedik, a hazának annál inkább fel kell használni a kiváló ember életét és tehetségeit. Azt is mondja azonban, hogy ne hozzunk be semmi újítást, mely őseink eljárásával és intézményeivel ellenkezik. Nem említem ezúttal, hogy őseink békében mindig a szokás, háborúban meg a hasznosság elvét tartották szem előtt, hogy intézkedéseikben mindig a változó idők megváltozott viszonyaihoz alkalmazkodtak, arról sem szólok, hogy azt a két