Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1901

I. M. Tullius Cicerónak Gn. Pompejus fővezérsége ügyében tartott beszéde. Fordította Faragó János

— 21 — jobban, amikor meghódol neki. Kételkedhetik-e még valaki ezek után, hogy ezt a fontos háborút is erre az emberre kell biznunk, kit, amint látszik, arra teremtett valamely isteni gondviselés, hogy korunk minden háborúját ó' végezze be? XV. S minthogy a háború vezetésében s a fővezérletben a tekintély is nagyon fontos dolog, bizonyára senki sem vonhatja kétségbe, hogy ó' e tekintetben is a legmegfelelőbb hadvezér. Ki ne látná be, hogy a háborúban nagyon sok függ attól, hogy mit tart vezérünkről az ellenség s mit tartanak szövetségeseink, mikor tudjuk, hogy az embereket arra, hogy kicsinyeljenek bennünket vagy féljenek tőlünk, hogy gyűlöljenek vagy szeressenek bennünket, ily fontos kérdésben nem kevésbbé indítja a rólunk előre megalkotott vélemény s a hír, mint valami alapos ok? Volt-e ugyan híresebb név e kerek világon, mint az övé? Kinek a tettei érnek fel az ő tetteivel? Kit részesítettetek annyi s oly szép kitüntetésben? pedig ez a tekintélynek a fő-fő forrása. Mit gondoltok, van-e valahol oly félreeső zug, hova el ne jutott volna ama napnak a hire, mikor az egész római nép ellepve a forumot, ellepve a templomot, honnan e helyre be lehet látni, az egész világot közösen érdeklő háborúra egy embert, Gn. Pompejust óhajtotta fővezéréül? Tehát anélkül, hogy többet mondjak s a mások példáival bizonyítsam, mennyit nyom a latba háborúban a tekintély, magának, Gn. Pompejusnak az életéből merítsünk mindenre jelesebbnél jelesebb példákat; amely napon ti őt a kalózháború vezérévé megválasztottátok, ennek az egy embernek a neve s a benne helyezett remény folytán a nagy szükséget és magas gabonaárakat egyszerre oly olcsóság váltotta fel, aminőt bőséges termés idején s tartós béke mellett is alig lehet elérni. Midőn Pontusban vereséget szenvedtünk azon csatában, melyről az elébb kénytelen-kelletlen említést tettem, midőn szövetségeseink egész odáig voltak rémületükben, az ellenség ereje és bátorsága nőttön nőtt, a tartományt nagyon gyenge őrség védelmezte, elvesztettétek volna Ázsiát, polgártársaim, ha annak a veszélyes helyzetnek épen legválságosabb pillanatában az isteni gondviselés folytán Gn. Pompejust azon országok közelébe nem hozza a római nép jó szerencséje. Az ő megérkezése egyrészt Mithridatest, ki a szokatlan győzelem folytán vérszemet kapott, gondolkozóba ejtette, másrészt Tigranest, ki Ázsiába hatalmas sereg-