Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1901

I. M. Tullius Cicerónak Gn. Pompejus fővezérsége ügyében tartott beszéde. Fordította Faragó János

— 20 — Mert őseink azt akarták, hogy szövetségeseink és barátaink hajlékai a tél ellen nyújtsanak oltalmat s ne a kapzsiság kielégítésére szolgáljanak. XIV. De hát lássak azt is, hogy más tekintetben is mennyire tud magán uralkodni. Mit gondoltok, hogy tett ő szert arra a csodával határos, gyors előnyomulásra? Mert azokba a távoleső országokba nem vitték őt olyan gyorsan csodaerejü evezősök, valami páratlan ügyességű kormányosok vagy valami különös szelek, hanem mivel őt nem birták maradásra azok a dolgok, melyek másokat fel szoktak tartóztatni utjokban; kitűzött útjáról őt le nem térítette a kapzsiság, hogy valamit megkaparinthasson; nem volt kicsapongó, nem hajhászta az élvezeteket; valamely helynek szép fekvése nem csábította mulatozásra; a város nevezetessége, hogy megnézze, sőt a fáradság sem birta pihenésre; végre a szobrokat, festményeket s a görög városok egyéb műkincseit, melyekről mások azt hitték, hogy el kell vinniök, ő még arra sem méltatta, hogy megtekintse. Innen van, hogy azokban az országokban Gn. Pompejust mindenki úgy tekinti, mint olyan valakit, akit nem ebből a városból küldtek, hanem aki egyenesen az égből szállt alá; most végrevalahára kezdik hinni, hogy léteztek valaha ilyen önzetlen római emberek, amit az idegen nemzetek már-már hihetetlen dolognak és puszta mesének tartottak, most kezdi birodalmatok napja ama népekre éltető sugarait kiárasztani; most már értik, hogy őseik, mikor olyan önzetlen tisztviselőink voltak, nem ok nélkül akartak inkább a római nép alattvalói lenni, mint más nemzeteknek parancsolni. Aztán, amint beszélik, oly könnyű hozzá bejutni a magánfeleknek, olyan szabadon panaszolhatják el másoktól szenvedett sérelmeiket, hogy ő, aki méltóságát tekintve az elsők között is első, nyájasságát tekintve olyan, mintha legutolsó volna. Hogy pedig milyen okos ember, hogy mily előkelő és hatalmas szónok, ebben már magában is bizonyos hadvezéri tehetség nyilatkozik, arról ti, polgártársaim, épen ezen a helyen, nem egyszer meggyőződtetek. Mit gondoltok, ugyan mit tartanak szövetségeseink az ő szótartásáról, mikor azt valamennyi ellenségünk, bármely nemzethez tartozzék is, törhetetlennek tartja? Emberiesség dolgában meg épen annyira megy, hogy bajos eldönteni, vajon vitézségétől fél-e jobban az ellenség, mig vele harczol, vagy szelidségét szereti-e