Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1901

I. M. Tullius Cicerónak Gn. Pompejus fővezérsége ügyében tartott beszéde. Fordította Faragó János

— 19 — váló jelességtiek. Először is mily önzetlennek kell egy hadvezérnek lenni, aztán minden körülmények között mennyire kell uralkodni tudni magán, mily szótartónak, mily nyájasnak, mily tehetségesnek, mily emberségesnek kell lennie! Nézzük meg röviden, hogy minő mértékben vannak ezek meg Gn. Pompejusban. Mindezek ugyan, polgártársaim, a lehető legnagyobb mértékben feltalálhatók benne, de ezt mégis jobban megismerhetjük és megítélhetjük, ha másokkal összehasonlítjuk, mintha csak úgy magában véve tekintjük a dolgot. Mert ugyan mehet-e az hadvezér számba, kinek seregében a tisztségek eladók és tényleg el is adatnak? Táplálhat-e az az ember hazája iránt magasztos vagy fenkölt érzelmeket, ki azt a pénzt, mit a kincstártól a hadi költségek fedezésére kicsikar, vagy azért, hogy tartományát megtarthassa, kiosztja a hivatalnokok közt, vagy kapzsiságból Rómában kamatoztatja? Helyeslésetek mutatja, polgártársaim, hogy jól ismeritek, kik tettek ilyeneket; én azonban nevet egyáltalán nem említek; azért rám senki sem neheztelhet meg, hacsak el nem akarja magát árulni. Van-e tehát, aki ne tudná, hogy vezéreinknek eme kapzsisága folytán mennyi kárt okoz hadseregünk, bármerre jár? Gondoljatok csak vissza azokra az át.vonúlásokra, melyeket tulajdon vezéreink a most letűnt évek folyamán Itáliában, római polgárok földjén s helységein tettek; akkor könynyebben elképzelhetitek, mik történtek idegen népek közt. Mit gondoltok, vajon katonáitok a közelebb elmúlt évek folyamán több ellenséges helységet pusztítottak-e el erőszakkal, mint ahány szövetséges várost koldúsbotra juttattak azzal, hogy ott tartották téli szállásukat? Mert nem tarthat fegyelmet seregében az olyan hadvezér, aki magán sem tud uralkodni, nem lehet az szigorú biró, aki azt óhajtja, hogy mások is elnézők legyenek ő iránta. Ilyen körülmények között csodálkozzunk-e, ha ez az ember annyira kimagaslik a többiek közül, kinek hadteste úgy jutott el Ázsia földjére, hogy — amint mondják — az az óriás hadsereg nemcsak hogy nem rabolt, de rá sem lépett olyan helyre, ahol békés polgárnak kárt tehetett volna? Hogy meg katonái miként viselkednek téli szállásaikon, arról minden nap érkeznek szóbeli és levélbeli értesítések; nem elég, hogy senkit sem kényszerít arra, hogy a katonára költsön, de még annak sem engedi meg, aki ezt magától tenné. 2*