Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1901

I. M. Tullius Cicerónak Gn. Pompejus fővezérsége ügyében tartott beszéde. Fordította Faragó János

— iá — keit rabolták el a kalózok, ki előbb ott a kalózok ellen harczolt? Mért panaszoljam fel Ostia bukását s azt a szégyenletes kudarczot, melyet akkor vallott hazánk, mikor a hajóhadat, melynek parancsnoka a római nép consu.la volt, csaknem a ti szemetek láttára foglalták el és tették semmivé a kalózok? Örökkön örökké élő o Istenek! Hát egy embernek hihetetlen, emberi képzelmet túlszárnyaló vitézsége olyan rövid idő alatt oly fényt áraszthatott hazánkra, hogy ti, kik kevéssel előbb a Tiberis torkolatánál már ellenséges hajóhaddal találkoztatok, most a Földközi tengeren belől hirét sem halljátok kalózhajónak? És hogy mindez mily gyorsan ment végbe, bár tudjátok, beszédemben mégsem hagyhatom említés nélkül. Akár üzleti dologban járva, akár nyereséget hajhászva járt-e be valaki olyan rövid idő alatt annyi földet, tett-e meg olyan nagy utat, mint a mily gyorsan nyomult előre Gn. Pompejus vezérlete alatt az a nagy tengeri haderő? O, mikor még nem volt arravaló idő, hogy tengeren járjon a hajó, elment Siciliába, átkutatta Africát, hajóhadával Sardiniába nyomúlt s ezt a három kincstári éléstárt erős őrséggel és hajóhaddal rakta meg. Mikor onnan visszajött Itáliába, miután mindakét Hispániát s az Alpesen túl fekvő Galliát őrséggel és hajókkal látta el, miután az illyriai tenger partvidékére, Achajába és egész Görögországba szintén küldött hajókat s Italia két tengerét igen nagy hajóhaddal és roppant erős őrséggel szállta meg, ő maga, 49 napra rá, hogy Brundusiumból kiindúlt, egész Kilikiát a római nép fenhatósága alá hajtotta; ahány kalóz csak volt, bármerre is, részint fogságba jutott, részint elesett, részint megadta magát ennek az egy embernek. O a krétaiakat, midőn azok egész Pamphyliáig követeket küldtek eléje, hogy békét kérjenek, nem fosztotta meg a reménytől, hogy meghódolhatnak s kezeseket kivánt tőlük. így ama nagy s oly hosszas háborúra, mely oly messze és széles körben elharapódzott, mely háború teher volt az egész világra, Gn. Pompejus tél utolján előkészületeket tett, tavasz uyiltával megkezdte s nyár derekán befejezte. XIII. Ez emberi erőt meghaladó, szinte képzelhetetlen jelesség egy hadvezérben. Hát még a többi, melyről az im mént kezdtem megemlékezni, minő és mily sok! Mert egy jó és tökéletes hadvezérben nemcsak a hadvezetési tehetség kívánatos, hanem még sok egyéb tulajdonság van, mely kiegészítője és kísérője eme ki-