Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1901

I. M. Tullius Cicerónak Gn. Pompejus fővezérsége ügyében tartott beszéde. Fordította Faragó János

— 15 — elégedett meg azzal a váratlan szerencsével, liogy azt az országot, honnan kikergették, ismét magáénak mondhatta, hanem megtámadta a mi vitéz és győzelmes seregünket is. Engedjetek meg, polgártársaim, ha ez alkalommal nem követem azon költőket, kik a rómaiak tetteit inegéneklik s nem említem vereségünket, amely oly nagy volt, hogy arról a vezér nem a csatából jött hirnöktől, hanem a szájról-szájra terjedő hír utján értesült. Ekkor, épen e baj és óriási vereség közepett, L. Lucullus, aki talán mégis valamennyire segíthetett volna a bajon, a ti meghagyásotokra, mivel régi példa szerint határt akartatok szabni a fővezérségnek, a katonaság egy részét, mely már beleunt a szolgálatba, kénytelen volt szabadságolni, a másik részt meg átadta M/ Glabriónak. Sokat szándékosan nem említek, de elgondolhatjátok, mekkora lehet az a háború, melyet hatalmas királyok vállvetve megindítanak, felizgatott népek megújítanak, melyet még ki nem fáradt nemzetek támogatnak s melyben részünkről új vezér veszi át a parancsnokságot, miután a régi sereget szétverték. X. Azt hiszem, elég bőven kifejtettem, miért kell A confirmatio e háborút felvennünk épen természete miatt s minő 1,armíullk resz

0* veszélyes nagysága miatt; hátra van még, hogy arról szóljak, miként kell e háborúra a fővezért megválasztanunk s kit kell eme fontos feladattal megbíznunk. Bárcsak, polgártársaim, annyi derék és önzetlen ember állana rendelkezésiekre, hogy nehéz volna annak eldöntése, kit a legajánlatosabb e fontos feladattal megbízni s ily nagy háború élére állítani! Most azonban, mikor egyedül Pompejus az, ki nemcsak kortársai dicsőségét, hanem a múltak emlékét is elhomályosítja jeles tulajdonságaival, ugyan mi az, ami bárkinek az elhatározását kétségessé tehetné e tekintetben ? Szerintem ugyanis a jó hadvezérben ennek a négy dolognak kell meglenni: a hadviselésben való jártasságnak

; vitézségnek, tekintélynek és szerencsének. Ugyan volt-e valaki képzettebb ennél az embernél vagy kellett volna-e képzettebbnek lenni? ó már mint gyermek az iskola padjairól és a könyvek mellől egy nagy háborúba és nagyon elkeseredett ellenség ellen atyja táborába ment s alávetette magát a katonai fegyelemnek; alig szabadult ki a gyermekszobából, már katona volt egy nagy hadvezér seregében, ifjúkora küszöbén már személyesen vezetett egy nagy hadsereget; többször ütkö-