Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1898

VII. A főiskolai köztartás

VII. Főiskolai köztartás. A főiskolai köztartáson a lefolyt tanévben összesen 269 főiskolai tanuló nyert elelmezést, 3-mal több, mint az előző évben és pedig 18 papnövendék, a gymnasiumi tanulók közül 251. Díjfizető volt 247, a köztartáson teljesített szolgálatért ingyenes élelmezésben részesült 22. Ha leszámítjuk a gymnasiumi növendékek számából a helybelieket, kik a dolog természete szerint, s az izraelitá­kat, kik rituális okokból nem veszik igénybe a köztartást, elmondhatjuk, hogy nagyon csekely kivétellel a vidékről jött főgymnasiumi ifjúság a köz­tartáson nyerte élelmezését, és pedig felekezeti különbség nélkül, a mit mutat a beiratkozott növendékek felekezet szerinti megoszlása is, a mennyiben a 251 gymn. növendék közül ev. ref. volt 217, más felekezetű 34. A főiskola növendékein kívül a helybeli állami tanítóképző intézeti növendékek is túl­nyomó részben, számszerint 133-an, a főiskolai köztartáson nyerték élelmezé­süket, úgy, hogy ezekkel együtt a köztartáson étkező növendékek létszáma 402 volt. A köztartás egy felügyelő tanár vezetése alatt áll, kinek segítségére vannak a tőiskolai sénior és három dispenzátor. Ezenkívül ez évben rend­szeresíttetett egy régen érzett óhajnak megfelelőleg a háztartás-vezetőnői állás, mely állást özv. Konkoly Thege Gyuláné töltötte be, kiváló szakérte­lemmel ügyelvén föl a főzés és felszolgálás körül a rendre és tisztaságra. A háztartás-vezetőnő, a senior és dispenzátorok végzik a bevásárlást és ők ügyelnek föl együttesen arra is, hogy a szállított élelmi szerek úgy minőség, mint mennyiség tekintetében megfeleljenek a szerződési föltételeknek. A főzést 7 szakácsnő, a terítést és felszolgálást 18 „terítő" végezte, alsóbb osztályú tanulók, kik ezért — éppen úgy, mint a sénior és dispenzátorok az általuk végzett teendőkért — ingyenes élelmezésben részesülnek. Az étkezés két étteremben történt, az emeleti nagy étteremben — csupán a díjfizetőket szá­mítva — mintegy 280-an, a földszinti kisebb étteremben mintegy 90-en étkeztek. Rendkívül alkalmas a köztartás új helyisége, mély hatalmas L alakú egyemeletes épület, az emeleten egy egyetlen étteremmel s a seniori lakással, a földszinten, mint említve volt, egy kisebb étteremmel, a háztartás-vezetőnő és a konyhaszemélyzet számára 4 szobás lakással, nagy konyhával és tálaló helyiséggel. A vízvezeték mind a két étterembe s a konyhába be van vezetve, s így e tekintetben nemcsak a közegészségi, de a kényelmi szempontok is

Next

/
Thumbnails
Contents