Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1897

II. Waltharius manu fortis

XXXVIII Aztán a földre nyomja, rátéve lábait: 740 „Hajfurtimért fejeddel lakolsz meg nyomban itt, Hogy fürtimmel ne kérkedj' majd hitvesed előtt!" Szólt s éles kardvasával le is fejezte őt. 5« iizdő kilencediknek most Helmnód megjelen, Hármas szigonyt cipelve jól sodrott kötélén, 745 Mögötte meg a társak fogták meg ezt bizony. Azt hitték : ha a pajzsban jól benn lessz a szigony, Meghúzzák a kötelet olyan hatalmasan, Hogy Waltert majd lerántják lábáról biztosan. Szigonyát az elülső röpíti sebesen : 750 „Vigyázz csupasz fejedre, halálod ez leszen !" Süvítve szállt a légben a vas, a vészthozó, Prédára ígyen ugrik sziszegve a kigyó. Talált is. Ott akadt meg a pajzsnak domborán, Húzták is már a frankok, dolgozva szaporán, 755 Az erdőn messzehalló győzelmi zaj rivall, — Király is együtt izzad jó bajvívóival . . . De mint szilárd gyökérrel az óriási fa, Lármára mit sem adva áll ott a dalia, Nem ing meg. S ekkor eggyik lenn azt gondolta ki, 760 Hogy legalább a pajzsát le kéne rántani. Tizenkét bajvívóból a végső négy siet Zord harcra. ím az ének elmondja nevöket: Helmnód, másként Eleuther kilencedik vala, Trógusz jött tizediknek ős Strassburg bajnoka, 765 A speieri Tanasztusz tizeneggvedik vala, S Hágen helyett utolsó Gunter király maga. Waltert haragra gyújtja ez az erőlködés, Sisakja nincs, a pajzsát is elbocsátja és Csak páncélába' bízva és kardjában szökell 770 Reájok. ím először Helmnódot éri el, Fejét ketté hasítja az érc-sisakon által, , S mellét is széthasítja egyetlenegy csapással. Aztán Trőguszra ront, ki belékeveredett A végzetes kötélbe s futásnak eredett, — 775 Rohant a fegyveréért. (Hogy húzni kezdtenek, A pajzsot és a dárdát lerakták mind, ezek.) De Walter utolérte, sok mély sebet ütött Lábikráján. Elérte a frank vitéz előtt

Next

/
Thumbnails
Contents