Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1897

II. Waltharius manu fortis

xxxi Én aquitán királyok véréből sarjadék, Nevem Walter s a húnnál sokáig túsz valék; Most térek vissza onnan. Sietve utazom, 470 Vágyom már újra látni szülőim és honom !" S a hírnök szárazan szól: „Jól van, készülj tehát, Kincses ládáddal együtt kiadni mént s leányt, Ha mindezt most azonnal itt nékem átadod, Uram meghagyja élted és ép marad tagod." 475 Es daccal rája Walter: „Minő badar szavak ! Olyat, mi az enyém még, kegykép ajánlanak ? Hát Isten ő, hogy éltem meghagyni van elég Hatalma? Hisz karom nincs hátamra kötve még, Még nem kell megsebezve börtönben sinylenem, 480 S mégis halld: lia a harcot elengedi nekem: Vöröslő száz arany csat legyen a jutalom, Tisztelni a királynak nevét így akarom ..." Elmondja lenn a hírnök, hogy Walter mit felel, S szól Hágen a királyhoz: „Fogadd e kincset el! 485 Különben vészt gyanítok, az elmúlt éjszakán Almom volt és miattad, súlyos gond szállá rám. A cserjésben vadásztál, királyom, énvelem, Midőn egy szörnyű medve rontott rád hirtelen, A harc hosszú s heves volt, végűi győzött a vad, 490 Leszaggatá csipőig az eggyik lábadat. Dárdát hajítva ekkor reá törtem s ime Allkapcámat letépte s eggyik szemem vele!" S gőggel kiáltja Gunter : „Olyan vagy, mint apád! Nyelvét forgatta ő is inkább, mint kardvasát!" 495 Ezért Hágen szívében feltámad a harag: „Na rajta szól, ha tetszik, szállj véle harcba csak, Ott áll, láthatd, a férfi, kire áhítozol, En várok s részt se kérek a harc zsákmány ihol." Szól és egy dombra vágtat lovával a vitéz, 500 Leszáll s a fűbe ülve nyugalmasan lenéz. "V. kaland. Hogy harcolt Walter győztesen Kanielo, Szkaramund és Weriahard frank vitézekkel a Vogézek erdején. {'_|

unter magához inti Metz város bajnokát: „Menj és jelentsd : a kincset egészben adja át! Ha megtagadja, arra elég vagy jó magad, Hogy véle síkra szállj és a zsákmányt elragadd !"