Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1897

II. Waltharius manu fortis

XXIX Pikkeíypáncélt a hátra s a mellre íziben! Ily nagy kincset mitőlünk a rabló elvigyen ?" S felkészülvén, a várból kivágtat a sereg, 390 Vigyázz magadra Walter ! — Ellenség közeleg ! J< ó Walter ment e közben az ország belsejébe, S útján egy sziklabérces sűrű erdőbe ére, Vogézek volt az erdő ; kürtök s kutyák zaja E téres rengetegben gyakran hangzik vala.

1

3) 395 Ott egymáshoz közelben két bérc emclkedék, Keskeny s szelíd a köztük terülő hasadék, Korűl a szikla védi, pázsit teríti be, A vad rabló gyakorta pihenni tér ide. Meglátja ezt az ifjú és szól: „Álljunk meg itt, 400 E biztos sziklavölgynek pázsitja felüdít, Immár negyven nap óta kerül a nyugalom, Ha jó pajzsomra dőlve szemem be is hunyom !" Lerakta most magáról súlyos fegyverzetét Es a leány ölébe hajtá fáradt fejét. 405 „Most őrködj' Hildegundom s ha por felhője kel A völgyből, híved akkor vigyázva keltsd te fel. De jöjjön bár egész had vitéz is, kedvesem, Az édes szunnyadásból ne költs fel hirtelen. Szemedbe' bízom, a vészt meglátja messziről." 410 így végzi el beszédét Walter s elszenderül . . . Counter patkók nyomára akadt rá a homokban, S vitézeit tüzelte a vágtatásra jobban: „Előre, rajta! mindjárt kezünkben lessz a vad! A kincsrabló előlünk immár el nem szalad!" 415 Hiába inti Hágen: „Nem megy majd ily simán, Győzelmet vitt ki Walter sok büszke dalián, Nem egyszer láttam én őt, ha dúlt a harci vész, Lándzsával és a karddal jól bánik a merész! De Gunter elvakultan szavára mit sem ad, 420 Es már a sziklavárhoz közelget a csapat. Hildgund a hegy csúcsáról a völgyben néz körül, Felszálló porgomolyt lát s lármát hall messzirül. Gyöngéden megsimítja az alvó fürtéit: 425 „Ébredj Walter! lovas nép sietve közelit!" Megdörzsöli szemét ez, és álma tűnik el, Aztán nem késve semmit, páncélát ölti fel,