Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1897

II. Waltharius manu fortis

XXVI Balját övezte szablya és hűn szokás szerint 270 Jobbjáról görbe kardja lógott alá megint. így vágtattak ki akkor Walter s a hajadon A hűn királyi várból, a kettő — egy lovon . . . Es szöktek ők az éjben. A széles űtakon Gonddal s ügyelve hajtja a mént a hajadon ; 275 Horgász vesszője kézben, míg társán Walteren Nehézkedik súlyával fegyver töméntelen . . . S midőn a nap ragyogva pirosló égre lépe, Országútról letértek erdőnek sűrűjébe, S ha nem lett volna néki a hún kenyér megunt 280 S a vágy hónába oly nagy, nem ment vón' Hildegund. Szellőeske hogyha felzúg, meg-megremeg a lány, Ha ág reesesen s madár száll, sóhaj kel ajakán ; Kerülik a vidéket, hol ház, sövény vagyon S bujkálnak a hegyek közt járatlan útakon. 2^5 ^VJég álom ült a váron . . . már délfelé vala, Hogy súlyos mámorából fölébredt Attila. Fejét úgy támogatja ... A bornak gőze nyomja, S mond terméből kilépve : „Jöjjön Walter, de nyomba'! Hol tegnap dőlt le, ott lessz ma is azon helyen, 290 Csak jöjjön, nagy bajom van, hadd ossza meg velem!" S rohantak a cselédek tűstént ezer felé, Keresték erre, arra, de eggyik sem leié. Most Oszpirin közelgett s szólt a fejedelmi nő : „Hol van Hildgund ? ruháim mért késik hozni ő ?" 295 Es suttog a cselédség s máris biztos vala, Hogy Walter s Hildegunda megszöktek éjszaka. Feljajdul a királynő : „O átkos lakoma ! Átkos vigalmitoknak elkábító bora! Mitől királytok óvtam, az most beteljesült, 300 Országunk legszilárdabb támassza összedűlt! . . ." A húnok agg királyát bősz düh fogá el ott, Palástját összetépte s falhoz dobá legott, S mint könnyű port a szélvész halomra hányja mind, Ugy hányja lelke egybe a szégyent és a kint. 305 Szót sem szól ajka, oly nagy haragia, oly erős, Ételhez és italhoz hozzá se nyúl a hős. Az éj jő, de homálya nem győzhet a királyon, Ott fekszik vánkosán és szemére nem jön álom,