Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1897
VI. A tanuló ifjúság önmunkássága
_ 66 — Lapja, Egyetemi Lapok és a helyi lapokat. Ezeken kívül a Budapesti és Protestáns Szemlét. Könyvtára gyarapodott 139 művel 191 kötetben. Évi bevétel volt 660 frt 40 kr. Kiadás 560 frt és 5 drb. cs. és kir. arany. Jövedelmi forrásul a tagsági díjakon kivül a kamatok és adományok szolgáltak. A képzőtársulat jóltevői között első helyen említendő Jókai, ki — mint évek óta — úgy ez évben is 5 drb. aranyat küldött elbeszélések díjazására, ns. Puzdor Gyula úr, ki szintén évek óta 10 frtot ád népdal pályadíjára, nmélt. dr. Darányi Ignác főisk. gondnok úr 30 frtot volt szives adományozni, dr. Lőwy Lászlóné úrnő ballada jutalmazására 10 frtot, dr. Kapossy Lucián tanárelnök úr 5 frtot a népdal Il-ik díjául, főtiszt. Körmendy Sándor ehker. főjegyző úr 5 frtot a társulat céljaira voltak szívesek adományozni. A Jókai fölhívása folytán megindult országos adakozás a társulat volt tagjai részéről folyamatban van. Annak megemlítése mellett, hogy az ifjúsági képzőtársulat ez évben lépett 100 frttal a M. P I. T. alapító tagjai közé, idejegyezzük még a pályázatok eredményét. Ez évben a képzőtársulat 15 pályadíjat tűzött ki s ezek a következők voltak: Oda. Jutalma nt. Keszi Hajdú Lajos nyug. lelkész-tanár ur 5 frt adományával együtt 15 frt. Jutalmat s ezen kívül dicséretet nyert: Csomasz Dezső III. é. th. Népdal. 1-ső díj 10 frt, második 5 frt. Mindkettőt kapta Csomasz D. III. é. th., ezenkívül dicséretet Csomasz D. kétszer, továbbá Nagy Vince VIII. o. t., Komjáthy Ernő II. é. th., Stern Gyula VII. o. t. Elbeszélés első díját (3 arany) Patay Miklós III. é. th., másodikat (2 arany) Nagy Vince VIII. o. t., dicséretet Barsi Károly VII. o. t. Balladáért 10 frt jutalmat nyert Nagy Vince VIII. o. t dicséretet Burghardt István VII. o. t. Szatíra 10 frt díja nem volt kiadható, dicséretet nyert Nagy Vince VIII. o. t. A Műfordítás (Xenophon : Memorab. III. k. 6 f.) 10 frt díját a birálók megosztották Hirsch Viktor VIII. és Tóth Zsigmond VII. o. tanulók között. Dicséretet nyertek Vargha Kálmán II. é. th. és Lázár Andor VII. o. t. Költői levél 10 frt díját nem adták ki, dicséretben részesült Csomasz Dezső III. é. th. és Grodek Ferenc VIII. o. t. Tört. értekezés (Szigetvára Zrinyi Miklós életében) 20 frt díját Szűcs Lajos VIII. o. t. kapta. /rod. értekezés (Vajda János élete és költészete) 25 frt pályadíját Csomasz D. nyerte el, dicséretet nyert Grodek Ferenc VIII. o. t. Egyházi beszéd (Luk.: XI. r. 23. v. alapján) 10 frt díját Csomasz Dezső nyerte. Esztétikai dolgozatáért (Csiky „Örök törvény" ének eszt. méltatása) 1 aranyat kapott Lázár Andor VII. o. t. természetrajzi dolgozatáért (Kalcit és enuek szerepe) szintén 1 aranyat Schmidt Antal VII. o. t. A komoly szavalat (Reviczky: .Pán halála") első díját 6 frtot Csomasz Dezső, a másodikat 4 frtot Veress István IV. é. th. A víg szavalat eggyik díját 6 frtot Rácz Miklós VI. o. tanuló nyerte el. c) Az algimnáziumi olvasó-egylet. Elnök: Sebestyén Dávid. Könyvtárosok : Székely István, Jakab Iván, jegyzők : Fazék Gyula, Kovács Lajos IV. o. tanulók. Segédkönyvtárosok : Cséry }3á}int ? Varga Gyula III. o. tanulók,