Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1897
VI. A tanuló ifjúság önmunkássága
- 67 — Az olvasó-egyletnek volt az első félévben 131 és a második félévben 124 tagja. Az első és második oszt. könyvtárállománya 151 darab, a harmadik és negyedik osztályé 256 darab. d) Gyorsírókor. Mint már számos éven át, úgy a jelen évben is a gyorsirókör dr. Kapossy Lucián tanár elnöklete alatt alakult meg 1897. szept. 18-án. A kör bizalma folytán alelnök lett: Tóth József VIII. o. t. ; titkár és jegyző : Grodek Ferenc VIII. o. t. ; pénztáros : Stern Gyula VIII. o. t.; ellenőr : Tóth Kálmán VII. o. t. : könyvtárnok : Schór Ernő VI. o. t. A kör tagjainak száma 126, a kik közül 36 pártoló, 9 haladó és 81 kezdő volt. Tartott a kör az év folyamán 1 alakuló, 5 rendes ülést gyakorlóval egybekötve, azonfelül az időközben szükségesnek mutatkozó dolgok elintézésére 3 választmányi gyűlést és egy záróülést, tehát összesen 10-et. A rendes gyakorló gyűléseken szorgalmukért és előmenetelükért dicséretet és jutalmul gyorsirási füzeteket nyertek : Neumann Henrik, Stern Gyula, Tóth Kálmán és Ziffer Sándor a haladóknál ; Lázár Jenő, Ceglédy Sándor, Györké Dénes, Szabó Sándor, Takácsy Dániel, Karcsay Béla, Wermer Lipót, Steiner Lajos, Kardos Jenő, Veleghy István, Stern Elek, Somogyi Károly a kezdőknél. Járatta a kör, mint a „Budapesti orsz. magyar gyorsiró-egyesület" tagja, a nevezett egyesület szaklapjait: a „Gyorsírászati Lapok"-at, a „Budapesti „Gyorsíró t t-t, továbbá a „Fővárosi Gyorsiró u-t és a „Soproni Gyorsiró"-t. Az évi könyvtári gyarapodás 19 mű. így a könyvtárban levő összes szak mű száma 200. Örvendetes tény gyanánt említhetjük fel, hogy nagym. Darányi Ignác dr. földművelésügyi miniszter úr, főiskolánk világi gondnoka, a jelen tanévben is 20 koronát adományozott körünknek az évvégi versenyirás céljaira. Gyorsirókörünk 1898. máj. 19-én tartotta meg a kezdők irásversenyét, melyen első díjat nyert Stern Elek V. o. t. (Gyulai Pál költeményei, 2 kötet). II. díjat Stricker Jenő V. o. t. (EndrŐdy Sándor: A magyar költészet kincsesháza). III. díjat Somogyi Károly V. o. t. (Tompa költeményei és Vajda János elbeszélő költeményei). IV. díjat Kardos Jenő VI. o. t. (Eötvös József br. : Karthausi 2 kt.). V. díjat Székely István V. o. í. (Tompa összes költeményei). Oklevelet nyertek Berger Ödön, Szabó Sándor, Steiner Lajos V. és Bolla Pál VII. o. tanulók. A haladók versenyén, melyet május 22-én tartott a kör, az első díjat, egy drb 10 koronás aranyat elnyerte Stern Gyula VII. o. t., ki a két perc alatt feldiktált 328 szótagnyi szöveget hibátlanul irta le. A II. díjat elnyerte Neuman Henrik VIII. o. t. (Madách Imre : Az ember tragédiája). Oklevelet nyert: Ziffer Sándor VII. o. t. és Mohácsy Farenc VI. o. t.