Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1895

IV — nemcsak uj helyet, de uj tanerőket is nyert gymnasium unk Faragó János es Győri Gyula tanárok személyében, kik szept. 17-én a ft. egyházkerületi gyűlés színe előtt székfoglaló értekezéseiket megtart­ván, Nt. Czike Lajos főiskolai gondnok nevezett tanárokat hiva­talukba ünnepélyesen beiktatta, s székfoglaló beszédeiknek jelen ér­tesítőnkben kinyomatását az ig. tanács elhatározván, alább veszi azokat az olvasó. Nagy aggodalmat okozott mindjárt a tanév elején főgymn. tanárkarunk legidősb tagjának, P. Szabó Károly kartársunk ro­hamos gyengülésének látása, a kinek élete 61. évében okt. 29-én bekövetkezett halálával a tanügy 37 éves munkása szállt sirba, méltó bánatára iskolánknak, melynek egykor növendéke, 1858 óta buzgó tanára volt. Tanítványainak, kartársainak osztatlan szeretete, iskolai főhatóságunk s Pápa város művelt közönségének igaz tisz­telete kisérte sírjába a munkás tanárt, ki tanári munkásságán ki­viil mint tankönyvíró is tevékeny munkásságot fejtett ki, s az oly elterjedt Pápai Lapoknak is megalapítója s első szerkesztője, az ifj. képzőtársulatnak 1868 óta elnöke volt. Legyen áldott emlékezete. Halála után kartársai s Kis Ödön főisk. senior kegyelettel siettek díjtalanul elvállalni a boldogult tanóráit, hogy igy árván maradt családja a kidőlt családfő egész évi fizetését megkaphassa. Még fel se száradtak könnyeink, midőn egyházkerületünk fő­pásztorának, Főt. Pap Gábor dunántuli ev. ref. püspök urnák ha­lála hírét vettük nov. 2-án Rév-Komáromból. A szeretett főpász­tor halála hírére méltán öltött gyászt kerületi főiskolánk, mert annak felvirágozásán, mióta a Mindenható egyházkerületünk élére helyezte, igazi lelkesedéssel csüggött s apostoli buzgósággal mun­kált. Főgymnasiumunk részére a minél kedvezőbb államsegély ki­eszközlése volt utolsó munkája, fáradozását siker követte, azután munkás karja élettelenül hanyatlott alá. Emlékét kegyelettel őrzi főiskolánk. Az iskolalátogató bizottság tagjai Antal Gábor és Körmendy Sándor urak első ízben okt. 28—31. napjain végezték iskolánkban látogatásukat, dr. Németh Antal győrtankerületi főigazgató, min. megbízott pedig nov. 4—9. napjain végezte főgymnasiumunkban hivatalos látogatását, ki az intézet beható megvizsgálása után, a /

Next

/
Thumbnails
Contents