Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1895

I. A Toldi-kérdés

— 16 — A nép alkotó fantáziája ép ugy iparkodik liősének előnyére mennél több helyzetet teremteni, hogy az kiválóságát megmutassa, mint az öntudatos czéllal s művészi talentummal biró költő. Hogy egy bikának éppen azon alkalomkor kellett a vágóhidról megszabadulnia, amikor Miklós járt ott, ez sem történeti sem llosvaytól kigondolt, hanem az aranyajku mondától származó s föntartott tény. A két viadalban, s a háborúskodásban megjelenő hősről a nép képzelete ragyog felénk, mely Miklóst elleneivel szemben, mint a, legfélelmesebbet s messze fölöttük állót tünteti föl. Mig a két idegen vitéz a leggyávább módon hunyászkodik meg előtte: addig a csehek császára, a tizenegy királyok, sőt még az ő királya is remegve tekintenek rá s szavát követik. Oly tekintélynek örvend, hogy még akkor sem tesz ellene mit sem Lajos király, midőn utolsó találkozáskor Tholdi mintegy elbizakodva rettenetességében, korholni meri őt. Itt s egyébb helyekben kétségtelen a mondai jelleg. Azonban a sirrablás és a szerelmi kalandnál maguk a tények a monda tisztességével látszanak összeütközni, a mennyiben mindkét dolgot némi erkölcsi tévedés, inkább Ízléstelenség jellemzi. Eltekintve attól, hogy mind a két eset nem sokban különbözik a nógrádi Toldi-mondától (Régi Magy. K. T. 355.), a melyben Toldi a király előtt nejével szemben durván viseli magát s lepöki, — pedig ez még most is él a nép ajkán, s igy az Ízléstelenség a nép mondában ha nem is gyakori, de mégis előfordul: mi inkább abban a véleményben * vagyunk, hogy itt sokkal szebb mondai rész van elferdítve és pedig vagy már a nép, vagy Ilosvay által. Szilády Áron nézetét követem itt, ki a Toldi mondára nézve elismeri, hogy lehettek szebb részei, s a két esetről ennyit mond: »Hiszen a kárpitra varrott oroszlánkép is többeket emlékeztet Heraclesre s a budai özvegy tréfája Sámson delilai vonásaként jelentkezett ... A lakatossal elkövetett sirrablást is lehetne összehasonlitani akár az üveg koporsóba zárt királyleány megtalálásához, akár — s talán még inkább a nagy hegy alatt örök álmot alvó tündérek fölkereséséhez, hova nem ugyan lakatos, de kovácskalapálta vasbakancsban s vaskeztyüben kezd a mese Miklósa útnak indulni (L. R. M. K. T. 344.)