Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1893
I. A Faust-monda keletkezése és legrégibb prózai feldolgozása.
29 Faust anyagias jellemének egészen megfelelők azok a képek is, amelyek Faustot az Auerbach pincében megörökitik s amelyeket állítólag Bendbrandt készített, ') Az álnevű szerző müvének keletkezése nem eléggé világos. Szerzőjének kilétét nem is gondolják; mindössze annyit sejtenek a Faust-monda irodalmával foglalkozók, hogy az álnevet valódi nevének kezdő betűire való tekintettel választotta a szerző. 2) Az iratási időt illetőleg, a mint már érintettem is, az eddigi találgatások s megállapodások tévesek voltak. Nem áll az, hogy az álnevű szerző müve 1712-ben, vagy 1726-ban, 1728 ban, vagy éppen a 17-ik század végén készült, a mint ezt sokan találgatják. Az 1726-ik évet vette fel a mű megjelenése idejéül Sommer az Ersch- és Gruber-féle Encyklopadiában megjelent czikkében. Az 1728 iki évet veszi fel Fischer Kuno, a „Kloster" című mű 2-ik kötetében megjelent lenyomat alapján. Kühne egy 1712-iki kiadást emlit idézett „Programm"-jában legrégibb gyanánt, Engel is az 1712-iki év mellett foglal állást, (i. m. 91. 1.) Valemenn3 Ti évszám nélkül megjelent kiadás azonban ugy tűnik fel a meglévő nyomtatások pontos szöveg-kritikai öszszehasonlitása után, mint mindmegannyi tagja a Szamatólszki által felfedezett, 1725-ből való kiadás alapján létrejött rokon kiadásoknak. Szamatólszki a következő sorrendben tünteti fel a különböző kiadásokat: a) Frankfurt ós Lipcse. 1725. 46. 1. b) Frankfurt és Lipcse, 1726 46. 1. c) Braunschweig és Lipcse, 1727. 24 levél. d) Frankfurt és Lipcse. 1727. e) Frankfurt és Lipcse, 1728. 46 1. f) Braunschweig és Lipcse, 1740. 20 levél. ten, auffgekauffet, oder geborget und abgeschrieben. Szamatolsk , i. m. 5. 1. ') A nevezett képekről kimerítő tanulmányt és ismertetést közöl „zu den Bildern" felirattel Szamatólszki i. m. XIX—XXIV. 1. 2) Engel, i. m. 91. 1. Szamatólszki, i. m. Bevezetés. X. 1. 3) 8 z a m a t ó 1 s z k i, i, m, Bevezetés. XL. 1.