Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1892

I. Házasságjogi reform. Kis Józseftől.

35 gosit. Szóltam föntebb egy házasságról, melyben a férj pa­zarló, minden tekintetben mértékletlen, szóval olyan volt, hogy családapának csak csúfolni lehetett volna,de nevezni nem. S mégis szegény nejét ostoba féltékenységből örökösen keserí­tette ; becsületében, önérzetében mólyen sértette. Kérdezzük, hasznára van az ilyen házasólet a gyermekek gondozásának, nevelésének ? Ellenkezőleg, telette nagy kárára van. Igaza van Győry Eleknek, ki azt tartja, hogy midőn csupán csak a külső létezik, akkor csak a gyermekek világos erkölcsi kárára, a rossz példa ragadós mételyének állandósítására vezetne akülső szeretet és kedély-öszhang nélkül való kapocs fentartása*). Az előbb emiitett esetben is éppen a gyermek nevelése szempontjából volt igen hasznos a végleges elválás, mert sze­rencsétlen anyja fokozott szeretettel ölelte keblére, éber gond­dal őrködött felette, mint boldogtalan házasságának egyetlen drága emléke, sok fájdalmának egyetlen vigasza felett. Szól a pápai körlevél a közélet még nyomorúságosabb álla­potairól is. Alig képzelhetek nyomorúságosabb állapotot, mely az erkölcsi elaljasodásnak több kóranyagát rejtse magában, mint a minő állapotban vannak az ágy ós az asztaltól elvá­lasztott, de uj, tisztességes házasságtól visszatartott egyének. Tudni se akarnak egymásról; vagy ha gondolnak is egymásra, gyűlölet ós megvetéssel teszik ezt. Es mégis, ha tisztességes uton segíteni szeretnének magukon, egy áldatlan békó csör­renése „megállj"-t parancsol nekik ... A gazdagok könnyen túlteszik magukat e nyomorúságon ; módjukban van cselédet fogadni a ház gondozására, a jó iskolázás költségeit is kibír­ják. De mit csináljanak a szegények? Mit csináljon a szegény napszámos, kevés vagyonú földműves és iparos, ki arczának verítékével keresi a mindennapi kenyeret a házon kivül, vagy a műhelyben, vagy a boltban? mit csináljon még ha gyer­mekei nincsenek is? Mit csináljon férfi ós nő egyaránt? Mit mást, minthogy vadházasságra lép egyik is, másik is. Ennek megakadályozására aztán igazán nincsen hatalom. Mert ha igen tisztelt állásban levő emberek egész rendének szabad ily *) Győry Elek, Vélemény 11. 1. Joggy. évk. 1873. 3*

Next

/
Thumbnails
Contents