Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1892
I. Házasságjogi reform. Kis Józseftől.
34 Ha csupán önkényes, szeszélyszülte elválásskról, illetőleg ilyeneknek engedélyezéséről volna itt a szó, a mely elválásokból csak vadházasság jönne létre: ugy nem csak a r. kath., de bármelyik felekezet részéről is aláirható ez az okoskodás. Ámde itt a pápa a házasságnak a prot. egyház által helyeselt s némely állam által — köztük Olaszország által is — a polgári házasság természetes következményeként elfogadott törvényszerű, szorosan megállapított esetekben történő felbontásáról beszól. Igy aztán már nem Írhatjuk alá szavait, sőt tiltakoznunk kell ellenük. Elismerjük, hogy a házasság fogalmát eszményileg igen helyesen fogja fel a r. kath. egyház is, állitván, hogy egy férfinak egy nővel való törvényes szövetkezése az, oszthatatlan, teljes, legbensőbb életközösségre. Ennek tartjuk azt mi is. Törekszünk is rá egyháztársadalmi uton, hogy a házasságok ezt az eszményt, ha lehet, legalább megközelitsék. Ámde, ha tanitás és nevelés, igehirdetés és a jó példa vonzó ereje mind nem elégséges arra, hogy minden házasság ilyen legyen; ha látjuk, hogy a r. kath. egyházban éppen ugy, mint nálunk, vannak alapjukban feldúlt házasságok, melyeknek a viszonyok által egymástól elválasztott tagjai, mint egy elpusztult várnak egymásba nem fogódzó romjai, nehéz, viharos, keserves évekről hol könnyezve, hol átkozódva panaszkodnak: itt — mintegy erőszakos letagadásával a tényeknek, házasságról, oszthatatlan, teljes, legbensőbb életközösségről beszélnünk nem lehet. Ott, hol a férj és nő között a kölcsönös gyűlölet a családi benső életközösséget már felbontotta, a kölcsönös vonzalom csökkenésének, az egyenetlenségnek, a családi élet fölbomlásának okául az elválási szabadságot tartani képtelenség. És éppen ez a legnagyobb tévedése a pápai körlevélnek, hogy a családi élet megszűnésének tulajdonképpeni okait, helytelenül, okozatoknak tünteti föl. E helytelen ós tarthatatlan kiindulási pont csak helytelen ós tarthatatlan végeredményre, hibás következtetésre vezethet. A pápai körlevél szerint a házasfelek elválása hátrányára van a gyermekek növelésének. Ez se állitható föltétlenül, mig az ellenkező igen sokszor igazolható. A példa vilá-