Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1892
I. Házasságjogi reform. Kis Józseftől.
11 De még nem emiitettem meg minden furcsaságot, ami egy r. kath. férfinak elvált protestáns nővel, kinek volt férje még életben van, kötött házasságából ered. Azt emiitettem, hogy a saját egyháza törvényei szerint a férj bármikor odahagyhatja nejét, mert csak ágyasságban él vele. (A szentszék bármikor formaszerüen semmisnek nyilvánitja e viszonyt). A nőnek azonban formaszerü válópert kell inditani és csak akkor tekintheti magát szabadnak, ha illetékes birósága a köteléket feloldotta: csak ezután mehet ismét férjhez. Hát ha az elválasztó Ítélet kimondása előtt gyermekei születnek: törvényesek lesznek-e azok és kinek a nevét viselik, az apáét, vagy az anyáét? És ez nagyon lényeges kérdés, mert igen sok jog van ettől föltételezve: a név, polgári állapot, a vallás, az örökösödési jog. Hogy az emiitett nő törvényes házasságban él, ezt már csak az is eléggé igazolja, hogy válópert folytat. A házasság tartama alatt született gyermekek pedig még akkor is törvényeseknek Írandók be az anyakönyvvezető lelkész által, ha a szülők, vagy az állítólagos nemző az ellenkezőt kívánnák. A prot. lelkész természetesen törvényeseknek írja be a nála anyakönyvezendő gyermekeket; a kath. lelkész azonban hitelvei szerint ezt nem teheti, de akarva, nem akarva, annyit mégis be kell irnia, hogy „államilag törvényes". Ha a kitért kath. pap prot. nőt vesz el, akkor semmikép se kifogásolható házasságban él. Prot, lelkész esketi s az is anyakönyvezi minden gyermekét. Azonban egyszer csak kedvezőtlenekké válván anyagi viszonyai — mint éppen nem rég a pápai főgimnázium egy tanárával történt —• bűneit megbánva, visszamegy az egyedül idvezitő anyaszentegyház kebelébe. Örömmel visszaveszik; még meg is dicsérik az újságban! Hát házasságával mi lesz? Az igen kevés gondot ad neki is, főtisztelendő elöljáróinak is, mivel szerintük az úgyis semmis, érvénytelen volt. Tehát ha van lelke hozzá, bármily számos tagból álló családjától könnyen megmenekülhet s — csodás világ! — még meg is dicsérik érte az Üdvözítő nevében ! Felette érdekes bonyodalom állhat elő abban az esetben is, ha nem keresztyén, mondjuk zsidó házaspár közül az