Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1887

I. Hit és tudás. Székfoglaló értekezés Horváth József tanártól

__ 3 — levén a fogalomnak nevet is adni, vette a külső hasonlóság által indittatva a hit szót használatba. A hit szó jelentésének történelmét mutatja azon körülmény, hogy a Pál apostolnál oly nagy szerepet játszó s a vallás leglényegesebb eleméül feltüntetett liCans Aristotelesnél a természettudományok tárgyaira vonatkozólag fordul elő, míg a tudás és pedig az absolut tudás oly nemű meggyőződés jelölésére szolgál nála, a minőt ma mindenki hit névvel fogna nevezni. Teljesen jogosulatlan tehát azért, mivel a hit szó alatt bizonyos esetekben vélekedést is szoktunk érteni, az által térni ki a kérdés elől, vagy megoldani akarni azt, hogy annak csupán ezen jelentését engedjük meg; mert hisz ez esetben is még mindig fönmarad a kérdés, mi az, a mi oly hatalmas, és általános tüneménynek, minő a vallás, létalapját képezi? Ezen kérdésre azután már egyetlen komoly gondolkodó sem fogja azt adni feleletül, hogy az. a mi legfontosabb szerepet vitt az emberiség történetében, államokat teremtvén és népeket törölvén el; most a legszorosabb kötelékeket szakítva szét, majd meg a legkülönbözőbb elemeket csoportosítván egy zászló alá: nem volna egyéb egyszerű vélekedésnél. Senki sem fogja józan észszel vélekedésnek, tehát a meggyőződés alsó fokának tartani a vallásos hitet, ha a vallások történetébe bepillantva látja, hogy míg egyéb téren a legeltérőbb meggyőződések is nagyon megférnek egymás mellett, addig a vallási hitkülönbség sem a máglyával, sem a kínzó kamrával ki nem egyenlíthető ellentétet jelent. Nagyon nehéz volna e magyarázat híveinek feleletet adni azon kérdésre, hog}^ miként van az, miszerint a teljesen önkényes, egyéni hiedelmek oly csodálatosan találkoznak, hogy millió meg millió különböző nyelvű, szokású, gondolkozásmódu egyén vélekedése oly rendkívüli módon összetalálkozik s hogy készebb a vallásos ember minden meggyőződését inkább, semhogy vallásos hitét feladni; holott a szeszélynek a változóság, nem az állandóság képezi jellemző sajátságát. Az emberi lélek alkatával legszorosabban összefüggőnek kell annak lenni, a mely úgy szólván egész énünket érzéseiben és cselekedeteiben kormányozza, nem 1*