Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1887

I. Hit és tudás. Székfoglaló értekezés Horváth József tanártól

— 2 — désekre most a hit, majd meg a tudás igyekeznek sokszor ugyan egyező, de legtöbbször igen is ellentétes feleletet adni. eléggé indokolja a vita hosszú folyamát, azt, hogy midőn már egyszer egyszer a kérdés eldöntve, s a kettő közötti határ végleg megállapítva látszik, ismét felujul s még hevesebben foly az osztályper. Es a kettő közötti viszonynak helyes megállapítása ma is napi sürgető kérdés. Sőt talán mondhatni, alig volt idő, melyben a vizsgálat közvetlenebb érdekli lett volna, mint most, mikor egyfelől a fejlettebb értelem folyton elibénk adja az élet talányait megoldás végett, másfelől meg akárhányan feljogosítva érzik magukat, hogy a mindnyájunkat legélénkebben érdeklő kérdésekben most a tudományoknak állítólag minden vallást megsemmisítő vívmányaira, majd az értelem jogát mibe sem vevő babonaszerü vakhitre támaszkodva, ellenmondást nem türőleg határozzanak. Ezen viszássággal szemben mindenkinek kötelessége a kérdést komolyan szemügyre venni s kötelességem különösen nekem, a kit a főtiszteletii egyházkerület nagybecsű bizalma a tudás ez előcsarnokában a hit plántálása végett szervezett tanszék elfoglalására hívott fel. A hit mivoltára vonatkozólag időnként számos nézet keletkezett. Az első különösen a mult és jelen században sok hívet számláló nézet szerint a hit nem egyéb mint hiedelem, bizonyos dolgok felől való önkényes vélekedés. Ezen első tekintetre is feltűnően felületes magyarázat a nyelvszokással való visszaélésből ered. Ugyanis a legtöbb nyelvben a bit, hinni szó két egészen különböző értelemben használtatik. Az egyik értelem szerint a hit teljesen az egyéni tetszéstől függő igaznak tartás, a másik szerint pedig a vallásos élet alapját képező lelki állapot. Már most a fentebbi nézet párthívei egyszerűen ignorálják az utóbbi jelentést s illetve azonosnak állítják azt az előbbivel. Kétségtelenül igaz, hogy volt idő, a melyben a hit alatt csakugyan vélekedést, egyéni hiedelmet értettek, csakhogy az időben a vallási tünemények alapja, éltető eleme tisztán felismerve nem volt s csak midőn erről az emberiség lassankint tisztult fogalmat kezdet alkotni^ szükség