Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1886

— 24 ­ság együttes ülést tartana, 80-an lennének, egész kis zsinat. Igen jellemző, hogy lutheránus részről Institorisz pozsonyi lelkész könnyezve kérte a zsinatot, hogy a küldöttség ne teljes szám­mal üljön össze, mert különben azon reszélt/neli teszik ki magu­kat, hogy az ágostai és helvét hitvallásnak közös zsinatot tartani láttatnak; református részről pedig az 5-ik ülésben (szept. 29.), mivel a királyi biztos „maya rész-érői iyt/ parancsolta,1' a tagok száma [elén pire reducáltatott, vagyis egy-egy bizottságban 4—4 tag mű­ködött; mindenik felekezet részéről 20—20, összesen tehát 40. A nagy munka voltaképcn csak most kezdődött. Az egyes bizottságok részint külön, részint együttesen számos ülést tartván, igen gyorsan dolgoztak, úgyhogy az alkotmányterve­zetet már okt. 3. és 4-én tárgyalhatta a zsinat: 5. és 0-án a fegyelmi, — 7. és 8-án a házassági, — 10. és 11. a vagyoni és iskolai törvények vétettek tárgyalás alá. Az okt. 12-ki gyű­lésben némi pótlások tétettek, végre a 13-án tartott utolsó ( 15-ik) ülésben az összes kánonok még egyszer felolvastatván, a tagok által sajátkezűkig aláírattak. A budai zsinat több ülését az előkészületek és a Sinay ügye foglalván el, a kánonok tárgyalására alig jutott kilencz ülés-, az evangélikusoknál az előkészületek és symbolikus köny­vek kérdésében támadt hosszú és keserű viták szintén annyi ülést elfoglaltak, hogy a szorosan vett tárgyalásra csak tizen­egy ülés maradt. Mily kevés ez a rendszeres előmunkálatokkal rendelkező 1881-ki debrccz-eni zsinat hnsz-onliilencz- üléséhez mérve- Már maga e sietség eléggé bizonyítja, hogy nem kellő meg­fontolás és higgadt vitatkozás után, de mondhatni Ital almi pa­rancsszóra jöttek létre a budai, illetőleg pesti kánonok; me­lyekről Pélerp Albert ') igen jellemzöleg mondá ötödfél évtized­del ezelőtt „időnkben egy egyházvidéki gyűlés százszprta czél- szerübb s igazságosabb törvényeket képes hozni.“ A kánonok szövetje *) valamint a ben nők lefektetett egyházi *) Másik szó a ínaga helyén. Pest 1842. 71. 1. ") A budai kánonokat közlik : Kusu lány : Urkundenbuch zum oest. ev. Kirchenrecht Wien 1856. a 316—350 lapokon, latin eredetiben, több helyütt hibásan. Magyar fordításban Z ... y. (Zsaruay Lajos) S. pataki füzetek 1860.

Next

/
Thumbnails
Contents