Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1885
I. Egy rész az iskolai egészségtanból. MOKOS GYULÁTÓL.
— 3 2 — Ilyen szerkezetű pad sokféle van. Általában négy csoportba oszthatók: a) Az egyiknek az asztal lapját kell előre tolni. b) A másiknál ugyancsak az asztal lapját felhajtani. c) A harmadiknál az ülőkét hátra tolni. d) A negyediknél ugyancsak az ülőkét felhajtani l) Ezen felhajlitás vagy feltolás és vissza helyezés igen gyorsan végezhető ,úgy hogy a gyermek, a mint leül, azonnal készitheti Írásbeli feladatát s félbe szakitva azt rögtön megint felállhat; de nem lehet tagadni, hogy ezen előnyökkel némi hátrányok is járnak. Közös hátránya valamennyinek a mi minden öszszetettebb szerkezeté, hogy szükséges levén a sok apró részt egymáson és egymás mellett folytonosan csúsztatni, forgatni, a kevesebb figyelemmel készültek ennek következtében nem elég szilárdak, hamar romlanak; használatuk meglehetős zajjal jár, sőt a szomszédok könyökét, térdét veszétyeztethetik és hogy az igazán jók meg nagyon drágák. Mind ezen hátrányok miatt — bár nincs a ki be ne látná, hogy jól csak minus, legfeljebb 0 distantiáju padban lehet irni •— az iskolák legnagyobb részébén „az adott viszonyok mellett" (az az mert talán nem nagy a terem, vagy sok a növendék, gyakran csak mivel a régi padok még elég jó állapotban vannak) a régi plus distantiás padokat tartják meg. Ha fából készítünk ilyen mozgatható padokat, alig kerülnek többe, mint a régiek, bár igaz, hogy nem lesznek oly szilárdak és tartósak, de ha vas állványokat alkalmazunk, ezen bajoknak elejét vesszük és a mennyivel többet adunk értök, annyival tovább használhatjuk őket. A zajt mérsékelni módunkban áll; az elől, vagy hátul ülőnek sem aggatunk, ha a padot kellő szélesre szabjuk; hogy pedig a helyiség mozgatható kis padok mellett könynyebben takarítható, tehát tisztábban is tartható, mint lioszszuk s leszegezettek mellett, az sem magyarázatra, sem bízónyitásra nem szorul. *) A távolságot még nagyobbá tehetjük, hogy ha egyszerre moz dithatjuk előre az asztalt s hátra az ülőkét. V. ö. 42. lap.