Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1885
I. Egy rész az iskolai egészségtanból. MOKOS GYULÁTÓL.
I — 30 — el lehet jutni az ülők térdei előtt, ha elég nagy a distantia, a közép-járatok léte, vagy hiánya nem olyan fontos, mint az, a mi úgy sem nélkülözhető ezek mellett sem, hogy legyen a padnak a benne ülő gyermek lestének megfelelő plus distantiája Minthogy az imént épen a széles padokat vetettük el, azt találván, hogy azokban irni csak az egészség nagymérvű veszélyeztetése mellett lehet, most meg •— mivel a mily jó ülést biztosit a minus distantiáju, benne az állás épen annyi bajjal jár, sőt természetes tartással lehetetlen — ugyancsak ilyeneket követelünk, holott az iskolai padnak sem lehet két —• egymást kizáró — tulajdonsága : nyilván való, hogy míg a tervezgetósnek nem csekély tér van engedve, igen kevés a valószínűség arra, hogy akárki is eltalálja a helyes minden kívánalomnak egyaránt megfelelő — padszerkezetet. Igen egyszerű lenne a megoldás, ha azt mondhatnók, hogy a felszólító It jöjjön ki, vagy hogy feleljen ülve, csak hogy amazt mindig nem szabad kívánnunk, emezt soha nem szabad engednünk. Mintaképül lehetne a házi berendezést is venni: le?ine mindenkinek egy-egy asztalkája s mellette külön széke, rendelkeznék azok felett mindenki szabadon. Igaz, hogy ez esetben kiki úgy igazithatná a széket asztala mellé, a hogyan legkényelmesebbnek találná, Íráshoz minus distantiára, álláshoz plusra: de mivel az apró asztalok és székek nagy helyet foglalnak, mozognak, zörögnek és felette drágák, sok előnyük mellett is csak jól dotált intézetekben s csupán nagyobb növendékek részére ajánlhatók. l) *) Gyertyánffy István feltétlen helyesléssel nyilatkozik ezen berendezésről. »A budapesti állami elemi és polgári iskoiai tanítóképezde múltja és jelene« (Budapest I882.)I6, lapján — felemiitvén, hogy a tanitóképezdei osztályok igy rendeztettek be — igy ir: »A padiilés — bármely célszerű rendszer szerint készített padban is — csak kényszerülés. Ennek is meg van a maga helye, de a tanitó növendék tanuljon szabályszerűen ülni a saját jószántából és belátásából is. Mig a szobád ülésnél ép úgy eleget lehet tenni az egészségtan minden scrupulositásának, mint a padülésnél, addig annak az a nagy előnye van emez fölött, hogy a növendékeknek