Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1873

van állapítva, úgy hogy azt szabályként lehet tekinteni, melynek megszorítását csak bizonyos ezen jogi személyek célját, vagy a közjót érdeklő okok vonhatnák maguk után. Lássuk tehát egyenként ezen jogokat melyekre minden jogi személy képességgel bír. A) A tulajdonjog. Jogi személyeknek már a római jog szerint mindennemű dolgokon lehet tulajdonuk; a jogi források ezt határozottan mondják, s nem is csupán tételes okokból, hanem a dolog természetéből származtatják. És e tulajdon, miként minden egyéb jog, osztatlanul csak is a jogi személyt, mint egészet illeti, mig az egyes tagoknak abban semmiféle részök sincs. Mai nap kétséget sem szenved, hogy a jogi személyek általában képesek a tulajdonjogra, s hogy vagyont szerezhetnek. A jogi személyek képesek továbbá dologbeli jogokra, u. m. emphyteusisre, superficiesre, a szolgalmakra és a zálogjogra, szintúgy az ujabb jogrendszerekben kifejlődött különféle jogokra, melyek a nélkül hogy bizonyos személyekhez kötve volnának, magokban véve is másra átruházhatók mint p. o. a vadászati, halászati stb. jogok^ végre a középkori hübérjogra, stb. A személyes szolgalmakat azon oknál fogva nem lehetett a jogi személyeknek minden habozás nélkül megengedni, minthogy a bizonyos számú évek múlva bekövetkező elenyésztök nem oly valószínű, mint a természeti személyeknél, s igy e szolgalmak a tulajdonnak csaknem örökös korlátolását vonták volna maguk után. -— A római jog e nehézséget az által távolitá el, hogy a jogi személy által megszerzett haszonélvezés törvényes tartamát száz évre, mely idő az emberek legmagasabb élet korának is rendesen megfelel, határozta, ugy hogy ennek lefolytával elenyészik, ha csak a jogi személy már korábban meg nem szűnt volna. — Ujabb törvényhozások a haszonélvezés idő tartamát egy nemzedékre szoriták, az oszt. plg: törv. könyv 529 §-a szerint bizonyos körülmenyek között száz évnél tovább is tarthat mig a szász orsz. polg. törv. könyv 656. §. a. a római jogban határozott 100 évet megtartotta. A használat (usus) személyes szolgalma iránt szétágaznak a nézetek. Némelyek (Savigny Puchta) az usus lehetőségét személyeknél merőben tagadják, azon elvből indulva ki, hogy az usus csak saját közvetlen személyes használaton alapszik, mire a jogi személyek egyátalában képtelenek; mások ellenben az usust nem tartják lehetetlennek. A zálog jog iránt kétség nem támasztatott, a római jog határozottan elismerte. A birtok szerzési képesség a jogi személyekre nézve lételük fentartása és céljaik elérhetése tekintetéből valódi szükség. Azonban a birtok merő tényleges viszonyon alapuló természeténél fogva, nem egyeztethető meg azon ficlióval, mely szerint a jogi személyek képviselőinek cselekvényei gyanánt tekintetnek, és hogy a jogi személyek jogokat általában csak képviselőik által szerezhetnek, mert kell, hogy magában a birtokosban meg legyen az animus rem sibi possidendi, s hogy, ha képviselője által szerez birtokot, képviselőjének akarata saját akaratával megegyezzék, mely jogi személyeknél, melyeknek természeti akaratuk nincs, teljességgel lehetetlen. Mindazáltal a parancsoló szükség következtében e nehézség az által távolittatott el, hogy megengedtetett,, miszerint a jogi személyek képviselői a birtokszerzés tekintetében is helyökbe lépjenek, úgy hogy e szerint kivételképpen a jogi személyek akaratlanul (sine animo) birnak képviselőik akarata által, miként a gyermekek s örültek gyámjaik s illetőleg gondnokaik által, és külön megragadási cselekvény (aprehensio possessionis) az ő részükről nem kivántatik. E kivétel nélkül a jogi személyeknek soha nem lehetne birtokuk. A jogi személyek szervezetük szerinti képviselőik által kötelmi viszonyokba is léphetnek, mint hitelezők vagy mint adósok jelentkezhetnek. Ez természetszerű következménye egyéb jogaik-