Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1873

o ségéhez van kötve. — és vagyonösszeségekre (universitates bonorum) melyeknél valamely vagyonnak tulajdonitatik egy láthatatlan, magában a vagyonban rejlő alany. Amazokhoz tartoznak általában véve a testületek, az utóbbiakhoz a legtöbb alapítvány és a nyugvó örökség (hereditas iacens). A liscust, mint különjogi személyfajt felemlíteni többen azért tartják szükségtelennek, mivel benne csak ai* állam nyilvánul vagyonjogi oldaláról, az állam pedig szintén nem egyéb mint (universitas personarum), vagy is (universitas omnium civium). Mindazáltal mások meg a fiscust egészen külön álló jogi személynek tartják. Ezen imént elősorolt egyes fajoknál megállapodik legtöbb jogász s minden kísérletet, mely jogi személyek fogalmát még egyéb jelenségekre is kiterjeszti, elhibázoltnak és igazolatlannak nyilvánít III. A jogi személyek akarat és cselekvési képessége. llogy valaki egyátalában jogügyleteket létre hozhasson, benne cselekvő működés kívántatik, a cselekvőség ismét akaratképességet tételez fel, minthogy e nélkül minden tevőleges cselekvény, következőleg a legtöbb és legfontosabb jogviszonyba való lépés merőben lehetetlen. Cselekvényeket csak emberi egyed végezhet, de nem jogi személy, még akkor sem, ha emberek összesége alkotja. S épen mivel minden jogi személy fiction alapul, világos hogy azoii puszta fogalomnak, mely itt a személyiség alanyát alkotja, nem lehet valóságos akaratot tulajdonítani. — Ha mindjárt valamely testület összes tagjai teljes egyetértéssel végeznének is el bizonyos cselekvényt, az utóbbi azért még sem volna a testület, hanem csak az egyesek cselekvénye. — Ámde e fogyatkozás mellett a jogoi személyek, melyeknek alkotására a kényszerű szükség vezetett, vajmi tökéletlen léttel bírnának, sőt a legtöbb esetben tulajdonképeni rendeltetésüket be sem tölthetnék. Mily parányi volna valamely testület, vagy alapítvány hatásköre, ha sem vagyont nem szerezhetne, sem szerződéseket vagy általában jogügyleteket nem köthetne, sem akarat nyilvánítási képességgel nem birna. Ez anomalian lehetetlen máskép segíteni, mint az által, hogy ily jogalanyoknak képviselők által cselekvési képességét fogadjuk el. Itt is ugyan uj nehézséggel találkozunk, avval t. i. hogy arra, miszerint valaki képviselője által cselekedhessek, rendszerint ő magának is saját akarattal kell bírnia, melynek a képviselő csak végre hajtója — s így jogi személyeknél magában véve még ezen kisegítő eszköz sem használna; de valamint a jog ezen szigorú szabálya alul cselekvésre képtelen természeti személyeknél p. o. serdületlen gyermekek, és őrülteknél engedtetett kivétel, úgy e kedvezmény másrészt a jogi személyekre is kiterjesztetett. A képviselet ezen neme, mely itt nem csak a képviselt akaratának végrehajtására, hanem magára az akaratra is irányul, egy uj és pedig azon fiction alapul, miszerint az, mit bizonyos személyek határoznak és cselekesznek maga a jogi személy akaratja és cselekvénye gyanánt vétetik. Ezen a jogi személyek akaratját és cselekvényeit involválo határozatok mikénti alkotása és végrehajtásáról amazok szervezete s illetőleg alapítványoknál rendesen az alalapitónak az alapító oklevélben kifejezeti akarata, vagy pótlólag az állam, mint főgyámi hatóság gondoskodik. A jogi személyek sokfélesége nem engedi meg, hogy a szervezetük iránt általános, valamennyire egyaránt kiható szabályok állíttassanak fel; csak is azt lehet valamenyiröl állítani, miszerint az államhatalom irányukban felügyeleti jogot gyakorol, mely ahhoz képest, amint fennállásukban kisebb vagy nagyobb mértékben érdekelve van, ismét különbözőkép nyilvánulhat, s mai nap általában határozottabb mint p. o. a rómaiaknál volt, főleg azért, mivel az állam központosító kormányhatalma jelenleg részletesebben van kifejlődve és biztosítva, ininlrégenten volt. Másrészt