Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1941

17 bízva a mulandó dolgoknak használata, a másiknak pedig kötelessége, hogy az égi és az örök dolgokról gondoskodjék. Tehát mindaz, ami az\ emberi dolgokban valami módon szent, mindaz, ami a léleknek üdvére és az Isten tiszteletére vonatkozik, akár természeténél fogva, akár a cét szempontjából, amelyre törekszik, mindaz az Egyház hatalma és ítélete alá tartozik; a többi azonban, ami polgári és politikai jellegű, helyes, hogy a polgári hatóságtól függjön, mivel maga Jézus Krisztus megparancsolta, hogy adják meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené.« (27. 1.) Mindazok, akik ellene vannak az Egyház és állam ezen helyes kooperatiójának, nem ismerik Szent Ágoston szavait, aki ezeket mondotta: »Azok, akik azt mondják, hogy Krisztus tana ellensége az államnak, mutassanak nekünk egy olyan sereget, mint amilyennek Krisztus tanítása szerint kell a katonának lennie; mutassanak nekünk olyan alattvalókat, olyan férjeket, olyan házastársakat, olyan szülőket, olyaïi gyermekeket, olyan gazdákat, olyan szolgákat, olyan királyokat, olyan bírákat, végül olyan adófizetőket és végrehajtókat, amilyenekké a keresztény hit nevel és merészeljék még azután is az állam ellenségének nevezni. Sőt talán inkább nem fognak habozni megvallani, hogy — ha megtartják szabályait — nagy üdvössége az államnak«. (28—29. 1.) Ugyanezt a gondolatot erősíti meg a reneszánsz korának nagy pedagógusa, Silvio Antoniano bíboros, aki Borromei Szent Károlynak volt a tanítója. Az ifjak keresztény neveléséről szóló munkájában így érvel: »Minél inkább megegyezik a világi hatalom a 'lelkivel s azt segíti és előmozdítja, annál biztosabb az állam fennmaradása. Mert míg az egyházi kormányzó igyekszik kialakítani a jó keresztényt, tekintéllyel és lelki eszközökkel saját célja szerint, azalatt egyúttal szükségszerűen arról is gondoskodik, hogy jó polgárt neveljen, amilyennek a politikai hatalom alatt kell lenni. Ami be is következik, mert a római katolikus anyaszentegyházban, az Isten államában, teljesen egy a jó polgár és a derék ember. Ezért súlyosan tévednek azok, akik ennyire összetartozó dolgokat szétválasztanak és akik azt hiszik, hogy jó polgárokat más szabályokkal és más úton is nevelhetnek, mint ahogyan a jó keresztényt nevelik- Csak beszéljen és vitatkozzék az emberi bölcseség, amennyit akar, nem lehet, hogy igaz békét és ideiglenes nyugodtságot hozzon létre az, ami ellenkezik és eltávolodik a békétől és az örök boldogságtól«. (29—30. 1.) II. Ki a nevelés alanya? Miután az enciklika meghatározta a három közösségnek szerepét a nevelésben, áttér a második nagy problémára, ki a nevelés alanya? A keresztény nevelés alanya »az egész ember, a természet egységében összeforrott lélek és test, összes természetes és természetfeletti tehet2