Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1941
16 jogait«. (24. 1.) Ezzel kapcsolatban az enciklika a következő komoly megállapítást teszi : »Hasznos, ha ezt a figyelmeztetést részletesen megismételjük, mivel napjainkban (amikor túlzott nemzeti érzés harapózik el, amely egyébként ellensége az'igazi békének és virágzásnak) megesik, hogy túllépik a méltányosság határait a férfiifjúság katonailag szervezett, úgynevezett testnevelésében, (sőt olykor még a leányokéban is, ellentétben az emberi dolgok természetével), gyakran még telhetetlenül azt az időt is igénybe véve, mint például a vasárnapot, melyet pedig a vallási kötelességeknek és a családi tűzhely szentélyének kellene szentelni. Egyébként nem akarjuk korholni azt a jót, ami megvan a fegyelem és a megengedett vitézség szellemében, ,hanem csupán 'a túlzást, amilyen pl. az erőszak szelleme, amelyet nem szabad összetéveszteni a bátorság szellemével, sem pedig a katonai'hősiesség nemes érzelmével a haza és a közrend érdekében; vagy mint amilyen továbbá az atlétika felmagasztalása, amely az igazi testnevelésnek még a pogány klasszikus korban is az elkorcsosulását és a hanyatlását jelentette.« (25. 1.) Az állam feladata nemcsak az ifjúsággal, hanem az összes korosztályokkal szemben »az úgynevezett polgári 'nevelés, amely abban áll, hogy az állam tagjainak az értelmi megismerés, képzelet és érzékelés olyan tárgyait mutassa be Mamelyek az-akaratot a tisztességes dolgokra irányítják és azt bizonyos erkölcsi'szükségszerűséggel rávezetik«. (25. 1.) Ennek a polgári nevelésnek, amely annyira széles és sokoldalú, hogy szinte magában foglalja az államnak minden munkáját, mely a közjóra irányul, aminthogy az igazság szabályai szerint'kell kialakulnia, úgy nem kerülhet ellentétbe az Egyház tanításával sem, amely ezen szabályoknak Istentől rendelt tanítója., Mindaz, amit eddig mondottunk az állam munkájáról a nevelés ügyében, az Egyház és az állam viszonyának helyes értelmezésén alapszik. Eszerint »Isten két hatalom között osztotta meg az emberi nem kormányzását: az egyházi és a polgári között; egyiket az isteni dolgok élére állítva, a másikat az emberiek élére. Mindkettő legfőbb, mindenik azonban a maga rendjében. Az egyiknek és a másiknak is megvannak a maga meghatározott határai, amelyeket .saját természete és legközelebbi célja jelölt meg. De mivel az egyik és másik hatalomnak is ugyanazok az alattvalói, megeshetik, hogy ugyanazok a dolgok, bár különböző szempontból, mind a kettő ügykörébe és ítélete alá tartoznak, lehetetlen hát, hogy a gondviselő Isten, akitől mindkettő származik, okos renddel mindenkinek ki ne jelölte volna a maga útját«. (26—27. il.) »Az ifjúság nevelése is éppen ilyen dolog, amely az Egyházat és az államot is megilleti. Tehát a két hatalom között jól rendezett összhangnak ketím-uralkodnia.« ,(27. 1.) Ennek az összhangnak a két hatalom természetére kell felépülnie. ,»Az egyiknek sajátosképen gondjaira van