Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1941

12 a hitbeli és erkölcsi métely súlyos veszedelmeitől. És az Egyháznak ez a felügyelete, amint nem okozhat semmi bajt, úgy csak hathatós segítsége lehet a család és a polgári társadalom rendjének és jólétének, mert távoltartja az ifjúságtól azt az erkölcsi mételyt, amely ebben a tapasztalatlan és mozgékony korban a legkönnyebben és a leggyorsabban harapózhat el. Mert a helyes vallásos és erkölcsi oktatás nélkül, — amint bölcsen mondja XIII. Leó, egészségtelen a lelkeknek minden műveltsége: az Isten félelmére nem oktatott ifjak nem tűrik a vtisztességes élet fegyelmét és akik nem szoktak semmit sem megtagadni ösztöneiknek, könnyen vetemednek az államok felforgatására is«. (13. 1.) Amint az Egyház ellenőrzésének tárgy szerint nincs semmi korlátja, épp olyan korlát nélkül kiterjed ez az ellenőrzés minden népre. »Tanítsatok minden népet!« Elsősorban természetesen »az összes hívekre terjed ki, akiknek gondját viseli, mint a leggyengédebb anya. Ezért minden században a mindenféle fokú iskolák és intézmények sokaságát teremtette meg és fejlesztette'ki ; a távoli középkor elejétől kezdve, amikor oly sok kolostor, zárda, templom, székesegyházi, és társas-káptalan volt, minden intézmény mellett iskola is állott. Még ide kell számítanunk az összes egyetemeket, melyek a Szentszék »kezdeményezésére létesültek és védelme alatt álltak. Akik tanulmányozzák és szemmel kísérik az eseményeket, csodálkoznak a ,módon, ahogyan az Egyház betölteni tudta az Isten által reá ruházott hivatást, az egymás után következő emberi nemzedékek nevelését a keresztény életre és elámulnak a nagyszerű gyümölcsökön és eredményeken. De ha csodálkozást kelt, hogy az Egyház nevelői hivatásában a tanulók százait,'ezreit és millióit tudta maga köré gyűjteni, akkor még fokozza az ámulatot annak a megfontolása, amit az Egyház nemcsak a nevelés terén, hanem a szorosan vett oktatás terén is tett. Mert amit a kultúra, a (civilizáció, az irodalom kincseiből sikerült megmenteni, azt az Egyháznak köszönhetjük, amely a legrégibb, barbár időkben is-tudott fényességet gyújtani az irodalom, a bölcselet, a művészet, — különösen az építészet terén«. (13—15. 1.) Az Egyház annyit akart és tudott megtenni, mert nevelői hivatása kiterjedt a hitetlenekre is, hiszen minden ember hivatott, hogy bemenjen az Isten országába és elnyerje az örök üdvösséget. Mint napjainkban, amikor az Egyház missziói ezréível alapítják az iskolákat a még nem keresztény országokban és vidékeken is, a Ganges partjaitól a Sárga folyóig], az Óceán nagy szigetein és félszigetein, a fekete világrésztől a Tűzföldig és a fagyos Alaszkáig, úgy az Egyház nevelte hithirdetői által minden időben keresztény-életre és műveltségre azokat a népeket, amelyek ma a míívelt világ keresztény nemzeteit alkotják«. (15. I.) Mindezekből már »jogilag és tényleg beigazolódik, hogy az Egyházat különös mértékben megilleti a nevelői hivatás és hogy előítélettől