Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1937

— 14 — mészetesen ez is végtelenül fontos, de ha ezeket nem festi alá egy mélyen átérzett erkölcsi alap, akkor — szomorú példák vannak erre — az a szépen imádkozni megtanult gyermek felnőttebb korában, vagyis amikor már nem áll parancsuralom alatt, egyik erkölcsi botlást a másikra halmoz s elmerül a hínárban, amely mindig lejjebb és lejjebb húzza, s amelyből már csak a jó Isten különös kegyelme húzhatja ki, amit a vergődő lélek mindig meg is kap s egy jó gyónásban ismét visszanyerheti lelki erejét és egyensúlyát. A vallásos nevelés tehát nem merülhet ki pusztán az imádságok megtanításával, hanem annak párosulni kell egy öntudatos, erkölcsös gondolkodásmóddal. Ez a vallásos nevelés nehezebbik része, mert le kell itt küzdenünk a rosszravaló hajlandóságainkat, amelyek mindnyájunkban több-kevesebb mértékben megvannak s végül még ellent kell állnunk a gonosz lélek folytonos csábításainak, aki meg nem szűnik a tiszta lelkeket ostromolni. Az az ifjú van jól, vallásosan nevelve, akinél egy-egy ilyen kísértés alkalmával abban a pillanatban jelentkezik az a bizonyos hang, hogy ne tedd ; mert ha csak akármilyen rövid ideig hallgat az a lelkiismeret, már bekövetkezhetik a baj. Ha jól működik a villanyos áram gombja és minden, ami a veszély elhárítására szükséges, helyén van, a legnagyobb tűzvészt is meg lehet akadályozni, míg csak egy kis szabálytalanság, késedelem beláthatatlan pusztítást végezhet. Ennyire érzékenynek és felkészültnek kellene lenni az emberi léleknek is, ha sikeresen ellen akar állni a rossznak. A vallásos nevelés lényegét tehát a következő tényezők teszik teljessé: Imádságos lelkület és érzékeny, a rosszat azonnal felismerő lelkiismeret. Az imádságos lelkületet azonban nem az imák hossza határozza meg, mert imádkozhat ill. mormolhat valaki gépiesen akármilyen hosszú imát is, annak kevesebb foganatja lehet, mint egy röpke, de szívből jövő fohásznak. Tibetről olvastam, hogy ott a házak tetején elmés szerkezetű imamalmok vannak, amik reggeltől estig imádkoznak s a jó tibetiek ezzel meg is vannak elégedve. Az az ifjú, aki nem így gépiesen, hanem imádságos lelkülettel tud imádkozni, vallásilag jól van nevelve s ebben az esetben a lelkiismerettel sem lesz baj. Mindezekből láthatjuk, hogy milyen nehéz probléma a gyermeknek jó vallási nevelést adni. A felnőttek példaadasa azonban, mint már említettem — minden szóbeszédnél hatásosabb s ott, ahol a kis emberpalánta egész a családi fészek elhagyásáig mindig csak jó példát lát, egész biztos, hogy egy vallásos, erkölcsös jellem fog az élet nehézségeivel sikeresen megküzdeni. Vigasz és pedig igen nagy és megnyugtató vígasz az, hogy ebben a nehéz munkánkban sem maradunk magunkban, mert saját erőnkből talán meg sem tudnánk oldani a problémát, mert a jó Isten segítsége velünk van, nem hagy el, mert ő is azt akarja, hogy gyermekeinkből vallásos, erkölcsös emberek váljanak. A jó Isten ilyenirányú segítsége néha ra legnagyobb csodával határos. Igen sokszor "teljesen züllött, romlott szülőknek társaságában, az ocs-