Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1931

t Bárdos Rémig dr. pannonhali főapát. (1868—1932.) Május hó 16-án, verőfényes piros pünkösd másodnapján kísérték el a magyar Szent Benedek-rend tagjai, élükön az ország első főpapjával, a magyar tanítórendek főnökeivel és közéletünk előkelőségeivel, hirtelen elhunyt főapátjukat utolsó útján a főmonostor lakóinak örök nyugvóhelyére, az ősi bencés kriptába. A messzetekintő Hármas Domb egyikén, gyönyörű természeti környezetben a kedves Bodogasszony kápolna rejti méhében ezt a helyet, melynek csöndjét a világ zaja nem veri föl, hová emberi hang is csak elhalni jár és hol a halálnak fönséges nyugalmába madárdal, lombsusogás és szellőfuvalom alakjában csak a természet ritmikus életének, ébredésének és elhalásának halk zenéje hangzik bele. Valóban méltó földi végállomása az olyan életnek, melybe a világnak zaja nem hatott el, mely csöndes lemondásban és embertársai testi és lelki üdvének szentelt önzetlen munkásságban telt el itt a földön. Ide tért be örök pihenésre elköltözött rendtársai közé a megboldogult is fáradt, beteg szívével, mely hirtelen, de nem egészen váratlanul szűnt meg dobogni. Utoljára keresett enyhülést ennek a beteg szívnek számára a „kies Fürednek kútfején és partjain". Gyógyúlást, sajnos, már nem találhatott. Ezt ő maga is jól tudta. A lelki megbékéltségnek és szelídségnek derűje, mely fáradt lényén az utóbbi időben elömlött, jelezte környezetének, hogy nyugodt és erős lélekkel tekint közeledő elmúlása elé. És a halál nesztelenül lépett hozzá, hogy lelki és testi szenvedéseitől megváltsa azt a beteg szívet. Kezének szelíd érintésétől észrevétlenül hanyatlott az örökkévalóság karjaiba : a legszebb földi elmúlás annak, kit a halál nem lep meg „gonosz tolvajként sötét éjjel", hanem aki, mint a megboldogult, felkészült lélekkel „bizton tekinti mély sírja éjjelét". És ez a szelíd, kibékítő vég amily jótékony volt őreá nézve, ép oly épületes és fölemelő nekünk. Öt megváltotta nemcsak testi szenvedéseitől, hanem attól a gyötrően fájó érzéstől is, mely ezt a hatalmas szervezetet nappali gondjai és éjjeli álmatlanságai közepette romba döntötte és lüktető erejében megbénította : hogy forrón szeretett rendjének, melynek kitüntető bizalma őt