Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1928

— 15 — elnyerjétek ! Mindaz pedig, aki a küzdő játékban birkózik, mindentől megtartóztatja magát ; és azok csak azért, hogy hervatag koronát nyerjenek, mi pedig hervadatlant. (I. Kor. IX. 24—25.) Szent Pál ezen szavai a tökéletesség útjának két irányát jelölik meg. Nemcsak védekezésről van itt szó, hanem támadásról és hódításról is. Az állandó éberség mellett ott kell lenni az állandóan ismételt és gyakorolt jócselekedeteknek is. A lemondásnak és a jócselekedetek állandó gyakorlásának görög szóval aszkézis a neve, mi gyakorlatot jelent. Az aszkézis az evangélium parancsainak és tanácsainak gyakorlása, mi szabályozva, szervezve, szerzetesi életté lesz. A szerzetesi élet fejlődése három fokot foglal magában : aszkézis gyakorlása a keresztény hitközség kebelében, aszkézis gyakorlása a pusztában (anachoreta — remete), azután a szerzetesség (caenobitismus — közés élet). Az evangélium ezen eszményét Krisztus Urunk jelölte meg, mikor àz önmagunkról való lemondást tanította. Találkoztak nemes lelkek, kik örömmel karolták fel ezt az eszményt. Ezeket az evangélium külön felszólítja a tökéletes életre, melynek feltételeit megtaláljuk az evangéliumban : lemondás a földi javakról, örökös szüzesség, elhagyása a családnak, feláldozása a személynek a keresztény társadalom hasznára (Mát. XIX. 16—21., VIII. 19—22.; Luk. IX. 57—62.), a szegénység, az önmegtartóztatás, az apostoli munka, a szeretet müveinek a gyakorlása, mikhez hozzátehetjük a böjtöt, mit az evangélium nem parancsol, de hivatkozik rája. Az aszkézisnek ez a foka nem parancs, de hogy fontosságát felfogjuk, „elég szem előtt tartani, hogy az evangélium maga nyilvánította ki a szegények kiváló méltóságát az Egyházban, a tiszta szeretetből való adakozás boldogságát, az örömet, hogy mindent elhagytunk Krisztusért." (Batiffol : Enseignement de Jésus. 138. 1.) Az evangéliumi tanácsokat számosan követték már az apostoli időktől kezdve, de főkép nagy lendületet adott a remete életnek Egyiptomban a III. században Decius és Valerianus üldözése. Remete Szent Pál, Remete Szent Antal a főképviselői a remete életnek. A remeteséget kolostori élet váltja fel Szent Pachomiusnál. Az V. században már az Egyiptomból kiinduló szerzetesi intézmény a római birodalom minden pontján elterjedt és már a barbárokkal is érintkezésben van. A kolostorok már erkölcsi és szociális tényezők. A barbárok inváziói átvonulhatnak rajtuk, mint a tengerparton a hullámok, el is meríthetik őket kis időre, de ezek az intézmények már gyökeret eresztettek, újra felemelkednek, újra születnek. Természetfeletti eszményük otthonos már az egész kereszténységben. Az Egyház kezd érdeklődni ez intézmény iránt és kezdi fegyelmezett keretek közé szorítani. A szerzetesi eszmény megnyilvánulásai változatosak, sokfélék az erőfeszítések, hogy rendet teremtsenek a sokféleségben. A szabályok szigorúsága országok szerint változik. Különféle rendszabályok szabályozzák a szerzetesi életet, de az óra már közeledik, mikor ezek a Regulák a benedeki Regula egységébe olvadnak.