Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1928

— 8 — kalipszis szavait használva, a kegyelemtől signatus, jelzett volt, élénken átérezte, mit Prosper Aquitanus, a keresztény költő énekelt már 430-ban: Róma, Péter dicső székhelye, az ő pásztori hivatása által lettél a világ fejévé, amit fegyverrel meg nem tartottál, az birtokod most a hitnek ereje által. (Sedes Roma Petri quae pastoralis honoris Facta caput mundo, quidquid non possidet armis. Religione tenet. Prosp. Aquitanus : Carmen de ingratis.) Ez a meggyőződés csak még jobban erősítette benne az erényhez való ragaszkodást. S ime az ifjú, kinél minden arra enged következtetni, hogy szép jövő előtt áll, elhagyja Róma iskoláit, hogy csendben készüljön hivatására. Először Szabinum Enfide nevű községében telepszik meg, a templom körül él más tökéletességre törekvő férfiakkal, majd midőn életszentsége ráirányítja az emberek figyelmét, az Appeninek sziklabarlangjaiba vonul el, hogy a feltűnést elkerülje. Hogyan jelentkezhetett ebben a 15—20 éves ifjúban ilyen rendkívüli hivatás? A Szent Benedek halála után félszázaddal írt életrajz szűkszavú. Csak annyit mond, hogy megközelíthetetlen volt a világ romlottságának, a világ dolgaival szemben scienter nescius, sapienter indoctus (A lelkiek tudása és az igazi bölcseség iránti szeretettől nem sokra tartja a földi tudást) akart lenni. Az életszentség keresésére adta magát. Az emberi romlottságtól való félelem az önsanyargatás felé vezette az ifjú lelket, mert féltékeny volt ártatlanságára és vágyva vágyott Isten után. Az Anió völgye, hova meghúzódott, festői vidék volt, de télen az időjárás nagyon kemény ott, s a talaj, mint most is, kétségkívül keveset nyújthatott a megélhetéshez. A néhány olajfán kívül, melynek gyökerei kétségbeesetten szívják a humuszt, alig akad itt valami. De a magányosságot, mit szentünk keresett, a hegyipatak csobogásán kívül nem zavarta meg semmi. Néhány remete meg is telepedett már ezen a vidéken. Itt is, ott is észrevehető volt egy-egy remetelak. A remeték közül a Gondviselés egy Román nevűt küldött az újonan érkezett elé. A találkozásnak meghatónak kellett lennie az aszkézis szigorúságához szokott remete és az ifjú között, akinek egész magaviseletén látszott a vallásos komolyság és tökéletesedés után való vágy. Romanus pártfogása alá vette az ifjút, betelepítette egy barlangba, elvállalta kenyérrel való ellátását, valószínűen ellátta könyvekkel és más szükséges eszközökkel is. így azután a szerzetesi életbe is Romanus lett a bevezetője. Ez az odaadás annál érdemszerzőbb, mert a remetének a sajátjából kellett elvonnia gyámoltja táplálékát. Benedek 3 évig élt a barlangban, a Szentlélek és Romanus iskolájában, imádsággal és önmegtagadással haladt a tökéletesség útján. Őt, kit a Gondviselés arra szemelt ki, hogy a nyugati szerzetesség pátriárkája, törvényhozója, megszervezője s így közvetve a nyugateurópai művelődés atyja legyen, nem gondolt arra, hogy mások irányítója, vezetője legyen. Minden arra mutat, hogy ebben a s?ent, szemlélődő, kemény életben kitart holta napjáig. Elrej-