Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1927

— 14 — zása az Esprit classique-röl

1 becses adalékot szolgáltat a francia klasszicizmus megértéséhez, ugyanakkor megismerkedik az ifjúság egy a korában, sőt közvetve napjainkban is nagy hatást gyakorló filozófussal, kiről ellenségei is elismerték jóhiszeműségét, becsületességét. Világnézeti szempontból pedig alkalmas ez a hely, hogy néhány szóval felhívjuk az ifjúságot rendszerének tévedéseire. Boileau-tól, a klassicizmus teoretikusától néhány jellemző sor egészítheti ki a klasszicizmusról való ismereteinket. Igazi gondolatkeltő, értelem- és jellemnevelő olvasmányt nyújtunk ezzel a körülbelül 200 sornyi olvasmánynyal, melynek művelődés történeti, irodalmi értéke nem áll az ókori klasszikusok értékesebb helyei mögött. Természetesen azzal, hogy itt egymás mellett soroltuk el ezen szemelvényeket, nem mondottuk azt, hogy az olvastatás sorrendje is ez legyen. Azok a szemelvények ügyesen eloszthatók a XVII. század középponti anyaga, a nagy tragédiaírók és Molière szemelvényei körül. Ezek a szemelvények kiválóan szolgálják céljukat, de a klasszicizmus szellemének igazi kifejezői mégis a nagy tragikusok, Corneille és Racine lesznek. Azokból a jellegzetes jelenetekből, melyeket a tanterv ajánl, előttünk áll a klasszicizmus poétikája főbb sajátosságaival, a latin és görög irodalom utánzása, keresztény felfogása, személytelen volta, lélekrajza, a műfajok szigorú szabályai, a hármas egység, a választékos nyelv, főkép pedig a „raison" domináló szerepe a képzelet és érzés rovására. És érzületi, nevelő anyagul hol találunk megfelelőbb olvasmányt, mint Corneille Cid-jének az Utasításoktól is kívánt jelenete (III. 4.) a Horace III. 6. jelenete és Polyeucte imádsága. A Corneille-i dráma a maga egész mivoltában előttünk áll e 3 rövid szemelvény elolvasása után. Corneille tragédiakoncepciója, főszemélyeinek heroikus jelleme, az akarat uralna a szenvedélyeken stb. Rámutathatunk röviden a Corneille-i eszmény forrására, melyek I. Calvet szerint: „A római erkölcsi erő, vagyis a virtus, kasztiliai büszkeség (Cid), a fronde idejének hatalmas tettereje s a költő keresztény szíve, lelke, mely képes volt megérteni a heroizmus legmagasab fokát is és azt megvalósítani". Az akaraterőnek, a kötelességteljesítésnek a felmagasztalása a szenvedéllyel, sokszor a legemberibb érzéssel szemben, teszi Corneille darabjait a léleknagyság iskolájává, école de grandeur d

(áme-á, mint Voltaire mondta. Ki merné tagadni, hogy nem nevelő hatású Corneille erkölcsi felfogása, mellyel tragédiáinak rugójává az ember azon tehetségét teszi, mely bennünket valóban emberekké tesz, az akaratnak győzelmét és erejét a szenvedélyeken. Azt mondják, kiment a divatból a francia klasszicizmus drámaírói eljárása, alakjai, lirádái hidegen hagynak bennünket. Igaz, nem is mindennapos előadásra valók, de a szép példák elragadó ereje még mindig eleven hatóerő. Cid szavai : Je le ferais encor, si j'avais à le faire ; vagy az öreg 1 H. Taine : (Trigines de la France contemporaine, I.