Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1913

23 tudományok folytonos gyarapodása s új tudományszakok keletkezése természetszerűen magukkal hoznak, fenyegette a test egészséges fejlődését, de fenyegette az ifjak kedélyvilágát és életkedvét is, hiszen mindenki tudja, hogy a szellemileg fáradt emberek mily mogorvák, idegesek, száradt kedélyvilágu, halnivágyó emberek. Ennek ellensúlyozása a tanulók tornáztatásának feladata, kedélyük és életkedvük nevelésére pedig a játék van hivatva. Mindegyik szükséges, de azért értékesebbnek kell tartanunk a játékot az iskola életében, mert a testre is többszörös hatása van, mint a tornának, de azonkívül az említett kedélynemesítő, sőt erkölcsi hatása is meg van, míg a tornáztatásnál egyes fiukban nagy testi erő s vele lelki eldurvulás szokott kifejlődni. Erre már Foerster is fegyehneztet és óv az „izomgög" nevelésétől ! A városi élet idegölő, füstös, zajos világából megy a tanuló ki, amikor a játéktérre megy. Otthagyja a veszélyes kirakatok nézegetését, mocskos beszédek hallgatását, korcsmák és kávéházak nézegetését. Helyettük friss levegőben, jó kedvvel, minden megerőltetés nélkül futkos, szaladgál. Együttes munkához szokik a társas játékoknál, megtanul a köz érdekében a játékvezetőnek engedelmeskedni, stb. Nagy eredmények ezek ! Ezért karolta fel az iskola a játékok gondolatát ! De azért sok fontos dolog mellőzve van itt. Nincs kellőképen gondozva ennél a jellemnevelés és meg van a veszedelem, hogy könnyelműséghez és a szórakozások túlságos szeretetéhez szoktatja a tanulókat. Ami a kirándulásokat illeti, azoknak ma nagy a becsületük, de nagyok azok a hibák is, amelyek velük kapcsolatosan fellépnek. Szerintem korántsem olyan fontosak, mint azt manap hangoztatni szeretik, mert sem természetrajzi, sem földrajzi, sem történelmi szempontból nem nyújt elég ellenértéket a fáradságokért. Hiszen rendesen nagy tömegben viszik az ifjakat. Nincsenek előkészítve arra, mit kell megfigyelniük és mit látniok. A tanulók is inkább a féktelen szórakozások alkalmát látják bennök, mintsem a tanulást. Pedig a mai ifjúság nagyon rászorul, hogy embereket, világot ismerjen, hogy nagy nemzeti események színhelyére zarándokoljon, hogy érdeklődési köre táguljon. Hiszen annyira hozzá van szokva, hogy mindenről csak olvasás vagy hallás utján vegyen tudomást, hogy éveken eljár egy utcán iskolába, éveken át tartózkodik egy városban : s mégsem ismeri ; nem is gondol rá, hogy abban is vannak dolgok, amelyeket érdemes megnézni. Hány olyan ember van minden városban, mint az, akivel Szini Gyula novellájának angolja talákozott Budapesten. Az a