Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1912

13 de a férfialakok már nem vértelen, dróton rángatott bábok, mint akárhány jezsuita iskoladrámában, hanem élő, felelősségük tudatában szabadakaratból cselekvő személyek, akik magyaros és erőteljes nyelven adják elénk azt, amit a históriai tényhez Faludi poésise adogatott nagyobb mulatság kedvéért. Bár a darabot nem egy iskolai morális tanács teremtette meg, hisz' a célzatosság egyhelyütt sincs a dráma követelményeinek rovására : nagy erkölcsi tanulsággal szolgálhatott az a dráma, melyben a két hűtlen tanácsosra, Romanusra és Phokasra bizott Constantinus, mint az igaz ügy harcosa végre is diadalt ül trónja elnyerésével, mig az ármánykodó tanácsosok kudarcot vallanak, sőt meghódolnak az új uralkodónak. Illei János nevéhez három szomorújáték fűződik : Salamon, Píolomeus és Titus ; „kettejét ennen maga szerzette, harmadikat pedig Metasztaziuszból fordította". A sorrendben első darab : Salamon király, László foglya. Nem is nevezhető drámának, mert csak párbeszédes földolgozása a magyar történelem egy kis fejezetének, minden drámai bonyodalom nélkül. Az uralomra vágyó Salamon csellel akarja hatalmába keríteni Lászlót; főembere, Zabolch azonban László vitézeinek kezébe kerül s mivel csak ennek közbelépése menti meg a biztos haláltól, felfödi neki hálából Salamon tervét, aki így László foglya lesz. Az erkölcsi tanulságot maga László vonja le a darabból és mondja el a befejezetlen mondatban : Tanuljatok királyi pitzin maradékok Salamon példájából ! soha sem boldogíttya azokat a felséges Isten, kik a királyi poltzon a többit értsétek reá." Mintha mondaná : nem segíti azokat az Isten, kik a királyi méltóságban is mások ellen agyarkodnak, sőt aki másnak vermet ás, maga esik bele. Sikerültebb a „Ptolomeus" cimü szomorújáték, melyben a főhős saját tesívérnénjét elűzi Macedóniából, majd legyilkoltatja a számkivetett nő gyermekeit. Később azonban a „franciák" birtokából elűzik, elveszíti trónját és életét is. Igazi tragikai összeütközés ebben a darabban sincs. Nők nem szerepeltek ezen iskoladrámákban, így a szerencsétlen anya sem jelenik meg a színpadon, hogy a katasztrófát hatásosabbá tegye. A gonoszság bünhődését világosan jelző darab végén szinte érthetetlen az erőszakosan kiélezett erkölcsi tanulság, melyet Ptolomeus mond, midőn a vesztőhelyre indul : „Tanuljátok meg koronás fejedelmek minden tanácsosnak kezére bizni a titok kulcsát" ... E néhány rövid ismertetésből már látható a jezsuita iskoladrámák természete. Ami igazi alapot adott e drámáknak, ami ösz-