Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1910
30 tér), amely Marcus Aurelius császár emlékoszlopától kapta nevét. Hasonlít Trajanuséhoz. Ezen is csigavonalban fölfelé művészi domborművek örökítik meg a markcmannok fölött nyert győzelmét. Innen néhány utcán át egyenesen a Tiberishez jutottunk s keresztülmentünk egy hidon, az úgynevezett angyalhidon, mely épen az angyalvár elé vezetett. Hire után nagyobb és szebb épületnek képzeltük. Ódon falai jól meg vannak viselve s több helyen mohával vannak benőve. Úgy áll ott ez a sajátságos kietlen és barátságtalan épülettömb a modern paloták környezetében, mint egy kopott ruháju meggörnyedt aggastyan elegáns öltözetű fiatal gavallérok között. Nem messze tőle a Tiberis partján az igazságügyi palota emelkedik, mely talán Rómának legszebb modern monumentális épülete. Annyira beleszoktunk már a gyaloglásba, hogy osztályfőnökünket kértük, vezessen el bennünket még valamely klasszikus vagy keresztény műemlékhez, de lebeszélt bennünket, mert délutánra nagyobb kirándulást tervezett. Szállásunkon a jó apácák kedves meglepetésben részesítettek : pazar ünnepi ebédet készítettek és befejezésül kis nemzeti zászlókkal ékesített tortát hoztak az asztalra ezen fölirással : Éljenek a magyarok ! A délutáni idő nemcsak tanulságos, hanem egyszersmind kellemesen szórakoztató volt reánk nézve. A Szent Péter-téren jó korán villamosra szálltunk, mely egészen a Piazza del Popoloig vitt bennünket. Innen a hires Pinciohalomra mentünk föl, mely Róma sétatere. Valóságos népáradat tolongott már ott, midőn a magaslatra értünk. Ünnep is volt, meg hozzá pompás meleg idő, mely majdnem az egész lakosságot oda csalta. Szebbnél szebb fogatok robogtak hosszú sorban, melyekre a misera plebs irigy szemekkel tekintett. Először a gyönyörű kilátást élveztük. Felséges és felejthetetlen látvány volt a világváros tarka panorámája. Bejártuk a sétatér jó részét s mindenfelé ünnepi ruhába öltözött vidám és zajos csoportokkal találkoztunk. Feltűnt nekünk az a sok fehér márvány mellszobor, amelyek nagy férfiakat ábrázolnak s egymástól csekély távolságra vannak elhelyezve. Azonban a sétatérnek szórakoztató látványosságain kívül van egy rendkívüli érdekes és mesés kincseket érő múzeuma, az úgynevezett Borghese-villa, melyet a családtól az állam vásárolt meg.