Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1905

— 14 -, kapta császári koronáját is, egyik dalnokát pedig „Walter von der Vogelweide"-nek nevezték s amely országnak a madarászaira és eszközeire nézve minden bizonynyal a leggazdagabb műnyelve van.

1 A felállított állatvédő egyesületek utasítása szerint etessük madarainkat, mikor szükséget szenvednek s biztosítsuk tartózkodási, illetőleg -fészkelő helyeiket, szerezzünk nekik ilyeneket, ha már nem volnának. Az etetéssel bizonyos helyekhez szoktatjuk őket, oda, ahová szükségesek, a fészkelő helyek nyújtásával pedig végleg megtelepíthetjük, szinte nevelhetjük magunknak e kipróbált hernyószedőket. * * * Midőn a természet dermesztő köntöse valóságos temetővé alakítja a szárnyasainknak táplálékot adó anyaföldet, midőn zúzmara lepi be a legvékonyabb ágacskát is, amikor vastag jégpáncél borítja a sík vizeket, akkor szorulnak apró szárnyasaink leginkább védelemre, levetkőzik félénkségüket, odamennek az emberek közelébe, hogy ezek siralmas állapotukat látva valami silány eledelt dobjanak nekik. Megfásult, durva lelkületű embernek kell lenni, aki még ekkora nyomor láttára sem indul könyörületre. Csakhogy nem elég ám dobni valamit, ismernünk kell a madarak természetét, hogy olyasmit adjunk, amit könnyen megtalálnak, szívesen és haszonnal fogyasztanak. Őszre kelve hasznos madaraink jó része elköltözik tőlük, de épen a leghasznosabbak, a cinkék, a csuszka és még több, nem annyira hasznos, mint kedves énekes vagy egyébként szemrevaló madárfaj nálunk húzza ki a telet. A zord idő elzár elölünk minden eleséget, lefogynak, elgyengülnek, ellenségeik könnyebben elbánnak velük s ha zimankós idő, ólomeső éri őket, elpusztulnak, mert nincs meg a szükséges fűtőanyaguk, nincs meg a mindennapi élelem. Etetnünk kell őket, még pedig jó korán, enyhébb éghajlatú vidékeken december elején, hegyvidéken november végén tanácsos megkezdeni az etetést. Mindenesetre jobb valamivel előbb kezdeni a munkát egyrészt azért, hogy a kellő intézkedéseket még jó időben el lehessen végezni, másrészt, hogy amikor az igazi szükség ideje beáll, már teljesen odaszokjanak az etetőkhöz. Eleinte csak annyit nyujtsunk nekik, amennyi az önmaguk találta táplálékot ki1 Természettudományi Közlöny. X. k. 45.