Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1905

— 13 — Nagy szerencsétlensége a szegény madárvilágnak, hogy sokan, nagyon is sokan irtak már róla, de kevesen tesznek valamit s ha tesznek is, legtöbbször csupa érzelgősség az egész munkájuk, amiből pedig édes-kevés védelem háramlik a madarakra. Igyekezzünk tehát a szükséges természetrajzi ismereteket jó korán — már az elemi iskolában — közölni a gyermekkel, annyit, amennyi a gyakorlati életben elegendő s ezzel megteremtjük az általános, önkénytes védelmet. E nélkül pedig a legszigorúbb törvény sem használ. Mit ér ugyanis a törvény, ha akad közigazgatási fórum, pedig akadt ilyen, mely arra kötelezi a gazdát, hogy az év bizonyos szakában 100 madárfejjel számoljon be. Semmi sem természetesebb, mint az, hogy e rendelkezésnek épen a legkönnyebben elérhető, leghasznosabb madarak estek áldozatul. Az iskolában nyújtott ismereteken kívül jó szolgálatot tesz a madarak védelmének a jó példa, az állatvédelem nemes eszméjének olvasmányokkal, élő szóval való terjesztése. Ilyen olvasmányok dúsan kárpótolják a nagy élvezet mellett azt az időt, melyet rájuk fordítottunk. Ilyen munkák nálunk a néhány év óta sikerrel működő állatvédő egyesület két lelkes megalapítójának, Hermán Ottónak: „A madarak hasznáról és káráról" és Chernel Istvánnak: „Magyarország madarai, különös tekintettel gazdasági jelentőségükre" ciinü munkái. Alapítsunk észszerű alapokon nyugvó, nem pedig érzelgősségre, szentimentálizmusra hajló állatvédő egyesületeket ; olyanokat, melyeknek alapelve, hogy az ember szolgálatában álló állatnak védelme nemes tett, mely egyszersmind anyagi hasznot is jelent. Utánozzuk e tekintetben a többi müveit államot, utánozzuk különösen Németországot, amely azelőtt Olaszország mellett a legtöbb madarat pusztította el, de ahol ma annyira megváltozott az emberek gondolkozása épen az állatvédő egyesületek révén, hogy még a száguldó villamos kocsi is megáll az előtte fekvő, tehetetlen madárfiók előtt, a közönség pedig sürgölődik, csakhogy baja ne essék az apró állatnak.

1 Hogy ez az ország a legrégibb időktől fogva mily szenvedélylyel űzte a madarászatot, eléggé bizonyítja az is, hogy egyik császárját „Heinrich der Finkler"-nek nevezték, aki madarászás közben 1 Természet. IV. évf. XIX. sz. 7.