Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1903

— 7 — lódtak rajta s ismételgették a szellemes Voltairenek ama csípős megjegyzését, hogy a szófejtés olyan tudomány, melyben a magánhangzók semmit se nyomnak, a mássalhangzók pedig nagyon keveset. Nálunk magyaroknál az előadtam három okhoz még egy negyedik is járult, t. i. a nemzeti hiúság, mely annyira elfogulttakká tette a hazafiakat, hogy egészen a legújabbi időkig szent meggyözödéskép hirdették, hogy a magyar „testvértelen ága nemének", nyelve egyedül áll az egész világon ; s megvetették a halzsírszagú „lapos" és „finyás", azaz: lapp és finn nyelvi rokonságot. Mikor a felvilágosodott Sajnovics János jezsuita a 18. század végén olyan bátor volt, hogy nyiltan bizonyítani merte nyelvünknek a lappal való rokonságát, a hazafias érzés általánosan felzúdult ellene. Az igaz honfiak nekiestek s teli torokkal hangoztatták szerte a hazában a költő Barcsay Ábrahámmal, hogy : „Sajnovics jármától óvjuk nemzetünket, Ki Lappóniából hurcolja nyelvünket!" Nagyon természetes, hogy ily viszonyok közt a nyelvészetnek modern, okszerű haladásáról szó sem lehetett nálunk. Pedig a külföldön már a 18. század közepe felé nagy és üdvös változás állott be a nyelvtudományban, amely elvetve régi avúlt módszerét, rövid idő alatt teljesen újjáalakult s csakhamar jóvá tette a múltnak százados hibáit. Európa legkiválóbb szellemei állottak szolgálatába, akik kutatása körét és módszerét helyes irányba terelték, úgyhogy ma már teljesen egy vonalban halad a többi modern tudományággal. Nálunk azonban nehezen ment s csak a múlt század második felében kezdődött meg az átalakítás nagy munkája, midőn a nyelvészetnek oly kiváló tehetségű munkásai léptek fel, mint Budenz József és Hunfalvi Pál, kik alapos tudásukkal végre meggyőzték nemzetünket, hogy régi babonás hitéről le kell mondania, ha nem akar a mívelt nemzetek állandó gúnytárgyaul szolgálni. Az új nyelvtudomány alig egy-két évtized alatt kiszorította a régit s annyira megerősödött, hogy a modern magyar nyelvészet ma már a legelőkelőbb helyek egyikét foglalja el az európai nyelvtudományban. A nyelvészet iránt való gyökeres elfogultság azonban csak