Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1903

nem származhatnának ilyen etymologiák ; származnak bizony bőven minden időben — főleg a tudálékoskodó természetüektöl. Már a legrégibb magyar irodalomban is találkozunk ily tudákos szófejtésekkel. Teszem azt, Béla király névtelen jegyzője, Almos vezérnek a nevét onnan származtatja, hogy édesanyja előre megálmodta a születését, vagy abból, hogy almus, azaz : kegyes, jólelkű volt (pedig Almos igazában törők eredetű név, am. fenséges, magasztos). Ugyanő Munkács várának nevét a munka szóból azon az alapon eredezteti (= munkás), mert őseink szerinte hosszú, terhes munkájuk után Munkácsnál pihentek meg (pedig már eredetileg szláv helynév). A Pannónia megvételéről való régi históriás ének tudálékos szerzője abból magyarázza Deés város nevét, hogy ott a diadalmas magyarok „háromszer Deust (= Istent) kiáltának" ; Kelenföld és Tétény helység neveket meg úgy értelmezi, hogy „Kelen földén a Dunán elkelének. . . Az Tétemben el-feltetének" (pedig valójában Deés város neve Dés (= Dezső) személynévből való, Kelenföld a német Krenfeld megmagyarosított ivadéka, Tétény meg valószinüleg egy hasonló nevü személytől kapta nevét). Régi nyelvtan-iróinknál is találunk jóízű nép-etymologiákat, pl. Geleji Katona Istvánnál, a ki 1645-ben kiadott magyar Grammatikátskájában ily módon nyelvészkedik : „Találkoznak, úgymond,... sok szép eredetű jegyzös szók a mi nyelvünkben, melyeket nem mindenek vesznek hirtelen eszekben. Mint :. . . zászló, a száz lovagoktól, mivel annyian vannak egy ollyan vitézi jel alatt ; vitéz, a vívástól, hogy már vívt ez; .. . szarka, hogy már tarka; . . . sarkantyú, hogy már sarkon levő tyű" (igazában a három első szláv eredetű szó, a sarkantyú pedig a serkentő-nek mély hangú párja.) Nem rossz az a népies magyarázat sem, melyet Szirmay Antal múlt század-eleji irónk adott Hungaria in parabolis c. müvében a kudarcot vall szólás eredetéről, amely szerinte 934-böl való, amikor Madarász Henrik császár az addig rendesen fizetett évi adó helyett rühös kutyát küldött őseinknek. Ezek a rút tetten feldühödve, berontottak Németországba, de ott nagy vereséget szenvedtek. Ekkor vált volna közmondássá náluk, hogy kutyát fogtunk, kutyaorcát fogtunk; s ebből rövidítve aztán „kudarcot (fogtunk) vallottunk" —- lett. (Valójában azonban a kudarc a német kurz szóból