Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1898

Erzsébet királyné emlékezete. 1898. szeptember 17. Mit jelent az a sötét, szomorú gyászlepel, mely ma minden nemzeti czimert beborít és szivünkben oly bánatos, oly nyomott érzéseket fakaszt? Valóban rettenetes jelentó'sége van ez általános gyásznak, kedves ifjak, mert azt jelenti a fekete szemfödél : a magyar királynét a földi lények sorából gyilkos kéz törölte ki. Pedig azzal, hogy ama rettenetes istentelen eszme, az anarchizmus vad fanatikusa felséges, jó királynénkat átdöfte, azzal egy egész nemzet szivén ütött tátongó sebet, mért a magyart a hálán, a hűségen, a tiszteleten kívül a legeslegeró'sebb kötelék fűzte királynéjához : a szeretet. Borús felhó'k kóvályogtak a magyar haza egén, mikor Erzsébet királyné az ő királyi férjének oldala mellé került, de ő volt az, a ki meghozta a nemzet legszomorúbb napjaiban a vigasztaló reményt, visszahozta a szomorúság éjszakájába a napsugárt, visszaadta királyának a nemzetet és visszaadta nemzetének a királyt. Igen, ó' megérte áldásos működésének becses, drága gyümölcsét, láthatta Szent István koronáját a magyar király fején ismét egész fényével ragyogni, érezhette, hogy e fénybó'l ő rá esnek a legragyogóbb sugarak. A mikor a felséges királyasszony eló'ször járta be hazánkat, a nemzet már ez első magyarországi útjában felismerte benne szabadító angyalát. Erzsébetet már királyi jegyes korában úgy tekinté a haza, mint az Eg küldöttjét, a kiben Bajorország visszaadja nekünk az Árpádházi szent királyasszonynak, thüringiai vagy helyesebben magyarországi Szent Erzsébetnek szeretetét. Csak néhány eseményt és jellemvonást hozok fel ez áldásos életből, melyTtnmár kialudt e föld számára, hogy onnan az örökkétartóból, a halhatatlanság életéből esdjen le isteni segítséget szegény