Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1896

- 18 ­az emelkedéseket kisebbítik, de az ezáltal felvett anyag lerakodása folytán a mélyedéseket csökkentik. A denudatio és a lerakodások egymást kiegészítő két ellentétes működés, melynek eredménye a földfelület egyenetlenségeinek eltüntetése, illetőleg csökkentése. Lát­szólag kevés esetben és kevés helyen szembeötlő ezen tevékenység­nek az eredménye. így például a rohamos hegyi patakoknál a rom­bolás, árvizeknél a partok alámosása, a deltáknál a rohamos feltöltés szembetűnő eredmények. De mindez, a földünk egész felületének kiegyenlítésénél elenyésző csekélység. A Duna vizkörnyékét 33 év alatt szállítja le 1 mm.-rel, 33,000 év alatt egy méterrel. Mint az alábbi táblázatból látható, minden egyes folyó megteszi ezen lehordást, természetesen ugyanezen raenv­nyiség másutt a mélyedéseket ugyanannyival kitölti, felemeli. Azon körülményeket, melyek a lerakodást előmozdítják, ille­tőleg melyeknek eredménye a lerakodás, már láttuk. Ezen lerakodásokat két csoportba oszthatjuk. A) Elsőbe ve­hetjük a lerakodásokat a szigeteken kívül ; B) a második csoport gyanánt a szigetek képződését. A) A folyók évezredeken át szállított óriási mennyiségű iszapja nagy kiterjedésű feltöltési síkok, medenczék betöltesében nyilatkozik. Fensi­kon 192 m. mélységben a fúrólyuk folyami aluviumot hozott napfényre. A nagy magyar alföldön 100 mt. meghaladó mélységben fo­lyami lerakodásokat találtak. így például a Tisza síkságán Szentes­nél 177 m. mélységből napfényre jutott lerakodás újkori csigafau­nát tüntet fel. Hódmezővásárhelyen egy 120 m. mély kútban, to­vábbá 215 m. mélységű fűrólynknál ujabb harmadkori réteget találtak. 1) Azon körülmény, hogy a nagy magyar alföld homokot és agyagot szabálytalan egymásutánban mutat, továbbá, hogy kü­lönböző szomszédos fúrások homokot és vizet különböző mélység­ben mutatnak, nem tavi, hanem jellemző folyami lerakodást tüntet fel. Elmondhatjuk, hogy a nagy magyar alföld feltöltése jórészt a folyók s első sorban a Duna és Tisza lerakodásainak eredménye. 2) Fötdtl. Köz. VIII. b. 1888. évf. 188. 1. 1889. 1. 201. 1. 2) A Duna lS^-ban 234,652 kat. holdat borított el; 1881-iki Tisza-áradás felül­múlta az 1879-ikit Fuchs Tivadar azt mondja, hogy a Magyarország medencéjének ki­töltődése oly geologiai tényt tár elénk, mely részleteinek gazdagsága, sokoldalúsága és tudományos szempontból fontossága következtében a föld eddig ismert harmadkori te­rületeinek egyikével sem hasonlítható össze.

Next

/
Thumbnails
Contents