Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1895

— 25 — Barilovics, alatt nem lett következménye, mert mind a kettő magyar ember volt, akik lia a magyarokat nem tolták is a többiekkel szemben előtérbe, legalább igyekeztek jogos kívánalmaikat teljesíteni. Ezért a magyar provincia is szivesen viseli Eszterházynak bécsi útját, a melyet a magyar ügyek érdekében tett. Az ellenszenv akkor éled fel újra, a midőn 1712-ben Barilovics halála után a horvát származású Ivrisztolovecz veszi át a rend ügyeinek mint gen. vikárius a vezetését. Ezen nagyon erőszakos s a más dolgaiba beleavatkozni szerető ember, a kit 1715-ben generálissá választottak, a magyaroknak nem megnyerésére, hanem inkább elidegenítésére törekszik. Beleavatkozik a magyar provinciális jogaiba, kénye-kedve szerint helyezi ide-oda a rendtársakat a provinciális megkérdezése nélkül s habár Horvátországban kellene laknia, Nezsidert választja székhelyéül, sőt a magyarokat a nekik járó niissionárius pénztől s a római rendházhoz való joguktól is megakarja fosztani. A jogaira féltékeny magyar provinciális tartománya nevében tiltakozik a generális rendellenes intézkedései ellen s midőn erre a generális visszaveti a magyarok által ajánlott prokurátorsegédet : a magyarok elhatározzák Sztarinszky Istvánnak, a provincia szekretáriusának, mint ablegátusnak, Rómába küldését, hogy ügyeiket vele vezettessék. Sztarinszky a rend protectorának és a bécsi nunciusnak ajánló leveleivel 1716 elején érkezik Rómába, a hol a generális rendeletéből Kozbialovicz, prokurátor gen., megbénítja működését, sőt visszahivatja a generálissal, a ki ép úgy a missionáriusok pénzére, mint a római rendházra vonatkozólag a Kongregáczióhoz kérőlevelet ádbe: mind a kettőt hamis okokkal magának követelvén. Azonban Tanara bibornok s a magyaroknak több jóakarója kieszközli Sztarinszky megerősítését; aKongregáczió pedig nekik ítéli a rendházat oly feltétellel, hogy a prokurátor generálison és segédjén kivül még 6 rendtagot tartoznak a házban tartani ; a többi négyről, — minthogy a pápa teljes konventot óhajt, — a generális gondoskodik a rend többi tartományaiból. Sztarinszky örömmel adja a magyaroknak tudomására a nem várt kedvező eredményt, a kik a konvent eltartására azonnal felajánlják azon 1000 aranyat, a melyet a komáromi rév fejében évenkint a kincstártól kapnak ; ha pedig e jövödelem megszűnnék, a zsámbéki és perbáli birtokok jövödelmét kötik le e czélra. A dolgoknak ekként való megoldása legkevésbé tetszett Krisztolovecznak, a ki ezután még jobban áskálódott a magyar provinciális ellen majd a bécsi nunciusnál, majd Rómában, majd a protectornál, az esztergomi érseknél, a ki ennek következtében a következő levelet intézte hozzá : „Atyaságod ! Atyaságod mindig veszekedő volt és most sem tud megnyugodni a rezidencziájában, a melyből sem én, sem a provinciális el nem mozdíthatjuk. Ha tehát nem tud megnyugodni, menjen a saját provinciájába, Horvátországba !" El is ment. „Bár örökre ott maradna !" jegyzi meg az Acta Hung. Provinciáé irója. Eközben Kozbialovicz Rómában minden módon arra törekedett, hogy a Kongregácziót határozatának megváltoztatására bírja. Igénybe vette a lengyel király követét, a lengyel bibornokot s több másokat, a kikről gondolta, hogy a Kongregáczió tagjaival jó viszonyban vannak. Mindezek után a generális nevében