Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1895

— 21 — miután a törvényszegőket szokott szigorúságával megbüntette, magát Mallesitsot is megintette. A tekintélyére féltékeny Mallesits ügyét a bécsi nunciushoz fellebbezte s midőn Bécsből diadalmasan visszatért, annál nagyobb örömmel ment a káptalanra, a hol 14 jól kieszelt s körmönfont pontban terjesztette elő a magyar provinciának két részre való választását. Hivatkozott a szerzetesek ügyét intéző bíbornoki gvülés (congregatio) 1(543. határozatára, a mely az elválasztást kimondotta; továbbá, hogy a generális, akinek kötelessége az egész rendet minden három évben meglátogatni, a magyar kolostorokat mint provinciális minden évben meg nem látogathatja ; a sok utazás miatt a generálisok fiatal korban elhalnak ; nincsen tekintélyük, ha mindig uton vannak; több méltóság lenne a rendben, s a jelesebb férfiakat jobban ki lehetne tüntetni ; megszűnnének a nemzetiségi viszályok, mert szivesebben fogadja mindenki az intést a saját honfitársától, mint az idegentől és különösen, lia az egyúttal generális is ; több lenne a kolostor, több a rendtag ; a jezsuitáknak Rómában lakik a generálisuk, de mégis van ugyanott provinciálisuk is stb. A káptalan, tekintettel a háborús időkre, Mallesits indítványát elvetette. Mallesits ügyét ekkor Rómába fellebbezte, a hová a magyarok Nádasdy Lászlót, a horvátok meg Krisztoloveczot küldötték ügyük kedvező elintézése végett. A Congregatio az ügyet a legközelebbi káptalanhoz (1G96.) utasította, a melyen, miután az ügy kezdeményezőjét, Mallesitsot, választották generálissá, iránta való tekintetből a káptalani tagok nagy része az elválasztás mellett volt. Most már előre örültek a horvátok, de örömük egy kissé korai vala, mert a magyarok megfellebbezték a dolgot s azt irták Rómába, hogy azért vesztettek, mert a generális ellen senki sem akart szavazni ; a mire a Congregatio kimondta 1697-ben : nihil esse innovandum, vagyis minden marad a régiben. A horvátok azonban nem hagyták ennyiben a dolgot. Ujabb határozatot eszközöltek ki 1699-ben Rómában, a melynek értelmében a káptalanból 12 tagot kell kiküldeni a bécsi nunciushoz és pedig : a lengyel, sváb, isztriaiból 2—2-őt, a magyarok, horvátok és németek közöl is 2—2-őt, hogv ezek határozzanak szavazattal az elválasztás felett, a melynek eredményét küldjék el Rómába. A küldöttek a horvátok javára döntöttek ; s minthogy így az elválasztás már bizonyos volt, a németek szivesebben állottak volna a magyarokhoz, mint a horvátokhoz, de oly feltételeket kötöttek ki, a melyeket a magyarok nem teljesíthettek. A káptalan után a dolgok állását megváltoztathatták volna a magyarok, ha követik a horvátok példáját, a kik Krisztoloveczot Rómába, Kinczelt pedig Bécsbe küldötték ; azonban semmit sem téttek. így tehát 1700-ban, szeptember végén, megjött a Congregationak aug. 30-ikáről kelt határozata, a melynek értelmében a volt magyar provinciát két részre : magyar és horvát provinciára osztották ; a magyarhoz tartozott : MáriaThall, Elefánt, Ujhely, Bondorf, Pápa, Nagy-Szombat, Pest, Szakolcza, Nezsider, Terebes, Varanno, Késmárk, Pécs ; a horváthoz : Lepoglava, Bécsújhely, Csáktornya, Remethe (Horvátorsz.), Ulimium (Stájer), Kőrös (Horvát), Krumlovium (Morva), Ranna (Ausztria), Woborziste (Cseh), Szmolcsa (Horvátorsz.) kolostorok. A generális jövedelmét ugyanekkor 1280 írtban állapították meg, a mely kivéve