Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1895

— 20 — fogadjuk el Benger Miklós pálos Írónak azon feltevését, a mely szerint hazánk több provinciára volt felosztva : igy volt Dunán inneni, Dunán túli, Tiszán inneni, Tiszán túli, erdélyi, tót, horvát és isztriai provincia. Midőn a török dúlás és a protestáns térfoglalás következtében a pálos kolostorok száma nagyon megfogyott, megszűnt e provinciákra való felosztás is s a megmaradt 10 —12 kolostort néhány illyr és osztrák kolostorral együtt „magyar provincia" neve alatt egyesítették, a melynek provinciálisa volt egyúttal az egész rend generálisa. Ezen egyesítés által a magyar provincia tagjai nagyobb befolyást nyertek az egész rend ügyeinek vezetésére ; mert míg a többi provinciák provinciálisaikon kívül csak két küldöttet menesztettek a káptalanokra, addig a magyarból mindegyik kolostor elküldötte perjelét és megbízottját (discretus), a kik az előbbiekkel egyenlő szavazati joggal birtak. Ezen befolyásnak tulajdonítható azon jelenség, hogy 1G40— 1702-ig all generális közöl 9 volt a magyar s csak 2 volt a lengyel provinciából való; s a 9 között is 5 volt horvát, 4 meg magyar ember. Ha a lengyelek látván a rend vezetésében való eme mellőztetésüket, szorgalmazzák a magyar tartomány szétválasztását : azon mit sem csodálkozunk. De hogy épen a horvátoknak jutott ez eszükbe, a kik, a mint a számok is mutatják, nemcsak a lengyelekkel, hanem a magyarokkal szemben is előnyben voltak : ennek okát nem tudjuk másban meglelni, mint azon kiirthatatlan ellenszenvben, a melylyel e kis maroknyi uemzet, a melv fenállását, szabadságát, hazáját és nyelvét a magyarok nagylelkűségének köszönheti, irányukban már századok óta viseltetik. A szikra már rég a hamu alatt lappangott, csak az időt várta, a mikor fellobbanhasson. Mallesits Gáspár, a horvát származású pálos, midőn a generális titkára volt, összegyűjtötte a rend archívumaiban mind azon adatot, a melyek az elválásnak kedveztek.

2) Míg Borkovits élt, a ki a pálosok soraiból emelkedett a zágrábi püspöki székbe s jó indulatát és ragaszkodását a magyarokhoz élte utolsó pillanatáig megőrizte, a horvátok, Mallesits és társai, tervükkel nem mertek nyíltan fellépni. Megpróbálták ugyan egyszer a püspököt maguknak megnyerni, de rút kudarczot vallottak vele. Az érdekes eset így történt. Midőn a horvát Krisztolovecz János, a ki Lepoglaván a philosophiát tanította, 1687-ben a generalis-választó káptalanról hazajött s a választás lefolyását Borkovitsnak elmondotta, a legnagyobb felháborodással említette, hogy a magyarok inkább a lengyel Mihalszkyra, mint a horvát Mallesitsra szavaztak s hozzátette, hogy nincs más mó 1 a horvátokra nézve, mint elválni a magyaroktól s külön provinciát alakítani. Az okos öreg püspök megsértődve e nevezetes szavakat mondotta: Szűz Mária! (ez volt szavajárása,) hallgassatok! Ha már egyszer parasztvoltotok daczára rátok adták a szent öltözetet, eddig talán régen elvesztetek volna, ha a magyarok nem segítenek rajtatok ! Hallgassatok s nekem e dologról többé említést ne tegyetek!" E szavak hallattára Krisztolovecz elnémult s az elválasztás ügye aludt egész 109o-ig, a mikor azzal a káptalanon Mallesits, többet a maga részére vonván, nyíltan fellépett. E közben Barilovics generális, midőn megvizsgálta Lepoglavát, a hol Mallesits vikárius volt, több visszaélést talált, s 1) Acta Hm*gítficae Provinciáé. Csak az első kötetet leltem fel.